Az ukrán fejlesztők a Gamescomon mutogatják az elméletileg már hamarosan megjelenő STALKER 2: Heart of Chornobylt.

2024.08.22. – Míg mi két halasztás között a STALKER 2: Heart of Chornobyl megjelenésére várakozunk, addig a Gamscomra elrazándokoló játékosok már ki is próbálhatták azt – az első beszámolók alapján pedig egy valóban ígéretes programot raktak össze a GSC Game World ukrán fejlesztői.

Ebből a gamescomos demóból állítottak nekünk össze egy nagyjából 10 perces anyagot – ami a játék egy nem túl szerencsés részébe enged betekintést. A GSC-s fiúk-lányok ugyanis a STALKER 2 éjszakai borzongását – felfedezését és megpróbáltatásait próbálták bemutatni, amivel csak egyetlen probléma akad: hogy nem sok mindent látni belőle. Persze az éjszakai környezet jó magyarázat erre, de mindettől függetlenül kifejezetten rossz választás egy prezentációra – hacsak nem így próbálják elmismásolni a grafikai downgrade-et.

De ez majd csak a jelenleg november 20-ra kitűzött megjelenéskor fog kiderülni. Ezért is öröm, hogy a STALKER 2: Heart of Chornobyl az első pillanattól kezdve elérhető lesz a Game Pass kínálatából – PC-n és konzolon egyaránt, ha viszont valaki inkább megvenni szeretné, akkor arra az Epic Games Store-t ajánlom, ahol 16.560 forintot kérnek el érte – szemben a Steam közel 24.000 forintos árcédulájával.

 

Tudtad, hogy az Unibeten Esport meccsekre is lehet fogadni? Most 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár, ha regisztrálsz! (x)


Bódi Dániel

Ezt is olvasd el:

Miért szeretünk horrorjátékokkal játszani? Mit eszünk a rettegésen?

×