Ezt a Warzone SMG-t válaszd a szénné nerfelt Superi-46 helyett
A Warzone ötödik szezonja hamarosan a közepéhez közeledik. Úgy tűnik, hogy a meta továbbra is kifejezetten dinamikusan változik.
A Warzone ötödik szezonja hamarosan a közepéhez közeledik. Úgy tűnik, hogy a meta továbbra is kifejezetten dinamikusan változik.
A Warzone ötödik szezonja hamarosan a közepéhez közeledik. Úgy tűnik, hogy a meta továbbra is kifejezetten dinamikusan változik.
2024.08.11. – A Warzone fejlesztői július 24-én startoltattak el az új szezon. Ekkor sem finomkodtak, ami a fegyverváltozásokat illeti. Több mint 20 fegyver értékeihez nyúltak hozzá akkor, 5 fegyvert egyértelműen gyengítettek. Már ez is elegendő lett volna ahhoz, hogy ismét felrázódjon a játék metája, ám a fejlesztők itt még nem álltak meg. A második és harmadik héten is hozzányúltak többek között a Superi-46-hoz is. Az SMG az utóbbi időkben a legjobbak között volt, ám a játékosoknak immáron új opciók után kell néznie.
A mostani időszak nem véletlenül ilyen dinamikus a Warzone-ban. Könnyen lehet, hogy a Season 5 lesz a jelenlegi Warzone éra utolsó, teljes értékű szezonja. Október 25-én érkezik a Call of Duty: Black Ops 6, ezt követően pedig már az integráción dolgoznak a programozók. Legutóbb erre egy decemberi napon került sor, az Activision jelenlegi tervei azonban ismeretlenek. Remélhetőleg az augusztus végi COD: Next eseményen már konkrét időpontot is kaphat a közösség. Az integrációt megelőzően azonban megfelelő egyensúlyt kell teremteni a fegyverek között, hiszen a MW II és MW III választások is ott lesznek az új kliensben is.
Volt egy időszak, amikor szinte nem is találkozhattunk Modern Warfare II fegyverekkel a Warzone meccseken. Szerencse ez az idő elmúlt már, főként a Season 3-as időszak óta már bátran nyúlhatunk a régi fegyverekhez is. Éppen ezért, sok Warzone szakértő és tartalomgyártó is a Superi 46 lehetséges utódjaként egy régi kedvencet jelölt meg. A Static-HV is remek választás, ám a Vel 46, azaz az MP7 is igencsak ütős opció manapság. A fegyver erejét ezúttal is Swagg demonstrálta, ahogy bizony a kötelező kiegészítőket sem tartotta titokban.