Nem ez lesz a Game Pass legjátékbőbb hónapja, de legalább a minőség miatt nem érheti panasz a ház elejét.

2024.08.06. – Dolgozik a Game Pass vetésforgója, augusztus első felében viszont meglepően kevés újdonság érkezik a játékszolgáltatás kínálatába – ami a frissen megejtett áremelés nyomán különösen szomorú, egyrészt, másrészt pedig több játék búcsúzik, mint ahány érkezik.

Nem jó arány ez a drágulás mellett, de legalább a minőség miatt nem panaszkodhat senki. Mint korábban ugyanis leleplezték, két egészen remek játék mellett bekerül a legendás 2002-es Mafia: The City of Lost Heaven 2020-as remake-je, a Mafia: Definitive Edition, ami máig lehengerlő látvány mellett meséli újra a klasszikus gengsztertörténetet. De, aki könnyedebb szórakozásra vágyik sem marad játék nélkül:

  • augusztus 7-én érkezik a vadiúj megjelenésű Creatures of Ava (felhő, PC, Series)
  • augusztus 8-án bekerül egy újabb Activision Blizzard cím, a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy (felhő, konzol, PC)
  • augusztus 13-án pedig a már említett Mafia: Definitive Edition is befut (felhő, konzol, PC).

Ami viszont a négy távozót illeti, bár remek játékok, a legtöbben valószínűleg nem sok könnyet ejtenek utánuk, mikor augusztus 15-én búcsút intünk nekik. Ettől függetlenül – rögtön az havidíj emelését követően – rosszul néz ki az arány. Ha pedig pont pörög valamelyik, akkor most akciósan meg lehet mindet vásárolni:

  • Airborne Kingdoms
  • Offworld Trading Company
  • Shadow Warrior 3
  • The Texas Chain Saw Massacre

Egyelőre ennyi újdonságról számolhatunk be a Game Pas háza tájáról, viszont egészen biztosak lehetünk, hogy augusztus második felében is lesz majd minek örülni – köztük talán egy-két újabb Activision Blizzard játékkal.

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)


Bódi Dániel

Ezt is olvasd el:

A máig készült legjobb Rozsomák játékkal teljesen ingyen játszhatsz

×