A Windows 11 24H2 nevet viselő frissítését szeptemberre várta a közösség. Úgy tűnik, hogy a Microsoft meggondolhatta magát.

2024.07.19. – A Windows 11 lassan 3 éve, 2021 szeptemberében érkezett meg, ám azóta is fejlődik. A továbbra is roppant népszerű Windows 10 támogatása 2025 őszén megszűnik, így nem is kérdéses, hogy a Microsoft a friss rendszerre fordítja a legtöbb erőforrást. Havi szinten érkeznek a friss fejlesztések, ahogy bizony a motorháztető alatt is szépen alakul a rendszer. A tavaszi, nagyobb frissítés egyik legnagyobb újítása az volt, hogy mostantól több rendszeralkalmazást is eltávolíthatunk, csakúgy, mintha utólag telepített programról beszélnénk. Ezen kívül pedig még a rendszer újratelepítése könnyebb lehet majd a jövőben.

Videojáték -> Esport -> Fogadás. Tippelj meccsekre és nyerj az Unibeten kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés! Regisztrálj! (x)

A Microsoft a több újdonsággal felszerelt, ám de nem kifejezetten nagynak számító frissítéseket „Moment” névvel és számozással szokta jelölni. A májusi frissítés az ötös sorszámot viselte magán. Az igazán nagy frissítés azonban dedikált nevet kap a Microsofttól. Általában ez az adott év rövid évszámát szokta magában foglalni, illetve azt, hogy az év mely felében érkezett. Az iparági pletykák és a Microsoft utalásai is szeptemberrel kalkuláltak, így az idei nagy Windows verzió a 24H2 nevet kapja majd a cégtől. A H a „Half” azaz a félév szóra utal a névben, az év pedig adja magát. Úgy tűnik azonban, hogy késhet a csomag.

Késhet a Windows következő nagy frissítése, ez lehet az oka

Windows Update

Windows Update

A Windows Latest szorosan együttműködik a Microsoft csapatával. Az információik alapján bizony egyre valószínűtlenebb a 24H2 frissítés szeptemberi megérkezése. Sokkal inkább október végi, november eleji kiadási dátumra érdemes már lékekben készülni, de még a december is szóba került. A csúszás oka azonban nem technikai jellegű, hiszen a verzió már gyakorlatilag hónapok óta kész állapotban figyelhet a Microsoft szerverein. Az év végén érkező verzió újdonságait a CoPilot+ jelölésű számítógépek már megkaptak, ezek exkluzivitását tolná ki pár héttel, hónappal a Microsoft. Ettől pedig értelemszerűen azt remélik, hogy ezzel kicsit lendíthetnek az eladásokon. Az, hogy mennyire volt sikeres ez a lépés, csak az idő dönti el. Az azonban biztos, hogy a Cortana, Wordpad és Tippek alkalmazásnak is búcsút inthetünk majd.

Forrás: PCFórum

Ezt olvastad már?

Ezek a legjobb AMD B650-es alaplapok – Az új Ryzen 9000-es CPU-khoz is

×