Ezek a legjobb AMD B650-es alaplapok - Az új Ryzen 9000-es CPU-khoz is
Az AMD B650-es alaplapok az AM5 foglalat abszolút középkategóriáját fedik le, mely a felhasználók 99%-nak bőven elegendő is lehet.
Az AMD B650-es alaplapok az AM5 foglalat abszolút középkategóriáját fedik le, mely a felhasználók 99%-nak bőven elegendő is lehet.
Az AMD B650-es alaplapok az AM5 foglalat abszolút középkategóriáját fedik le, mely a felhasználók 99%-nak bőven elegendő is lehet.
2024.07.18. – Az AMD július legutolsó napján piacra dobja a Ryzen 9000-es egységeket. Az oldal hasábjain több alkalommal is érintettük az újdonságokat, legutóbb éppen az AMD által publikált teszteredményekre vetettünk néhány pillantást. Éppen ezért a pontos részletekbe ezúttal nem térnénk ki. A processzorok a Ryzen 7000 szériával bemutatkozott AM5 foglalatba érkeznek majd, memóriákból pedig ismételten csak DDR5 szabvánnyal elégednek meg. Az első időszakban azonban nem érkeznek új alaplapok, így a jelenlegi felhozatallal kell beérni az éppen gépet fejlesztő és építő felhasználóknak.
Az AMD alaplapokat jelenleg három fő csoportba oszthatjuk. Az A620 chipset a belépő szint, a B650 a középkategória, míg az X670 a felső kategóriát jelöli. Felbukkannak Extreme variánsok is a B650 és X670 példányoknál, melyek leginkább a PCIE 5.0 képességeket jelzik előre. A B650 lapok már semmilyen szinten nem limitálják a processzorokat, gyakorlatilag bármilyen példányt rakhatunk a lapba. A 4.0-es PCIe sem visszatartó tényező, hiszen még az a generáció sincs teljesen kiaknázva, még csak most szállingóznak az első, méregdrága 5.0 SSD-k. Ha valakinek mindenképp szüksége van az 5.0 verzióra, akkor az Extreme változatok is felmerülhetnek opcióként, de ár-értékben a sima variánsok nyernek. Az A620 chipset sok esetben limitálja a lehetőségeinket, az X670(E) alaplapok azonban az ár-értékük miatt esnek ki (jogosan) sokak számára. Éppen ezért, hacsak nincs valamilyen különleges igényünk, akkor mindenképp a B650-es felhozatalból érdemes választanunk. Szerencsére a TechSpot csapata ebben segítő kezet nyújt ismét, 56 alaplapot teszteltek és ezek közül válogattak.
Az AM5 bemutatása óta igazán kritikus volt az árazás. Nem csak az alaplapok alap árcédulája bizonytalanítja el a vásárlókat, de sokáig a DDR5 memóriák felára sem esett túl jól a vásárlók pénztárcájának. Az ASRock B650M Pro RS alaplapját már 55 ezer forint környékén is beszerezhetjük, csak egy kicsit drágább az abszolút legolcsóbb ASRock B650M-HDV/M.2 -höz képest. Ezért cserébe kellemes VRM-et kapunk, mely még akár egy 7950X/9950X processzort is kiszolgál. A Pro RS változat egy extra M.2 és egy extra USB 3.2 porttal ajándékozza meg a potenciális vásárlókat. Mindkettő remek választás lehet, ha ennyi fér bele a büdzsébe.
Ha az mATX méret nem a szívünk csücske és a házban is van hely, akkor érdemes lehet ATX lapok felé is nézelődni. A TechSpot munkatársai több lehetőséget is megvizsgálva ezúttal is egy ASRock alaplap mellett döntöttek. A PCIe 5.0 támogatásról még le kell mondani, ám a 2.5 gigabites LAN és az M.2 támogatás már itt is alap. Ezúttal sem kell félni a kompatibilitástól, a legerősebb AM5 processzorokkal is elbír az alaplap. Szintén jó alternatíva lehet az Asrock B650 LiveMixer is.
A kisebb méretű, középkategóriás lapok versenyét az MSI nyerte. A gyártó minden jóval felszerelte, ám a PCIe 5.0 támogatásról még ebben az esetben is le kell mondani. Az árért cserébe remek VRM hűtést, 2.5 gigabites LAN portot és 6E Wi-Fi kapcsolatot kapunk. A hátlapi csatlakozók tekintetében is remek a választék, gond nélkül rácsatlakoztathatjuk az alaplapra a háztartás összes USB eszközét.
A TechSpot csapata az „E” nélküli változatot jelölte meg győztesként, ám hazánkban az E változat kedvezőbb árral rendelkezik, így erre esett a választás. Néha bizony a regionális akciók is beleszólhatnak az erősorrendbe. Itt már bizony egyáltalán nem fogta vissza magát a gyártó. A fő PCIe csatlakozó már rendelkezik 5.0 támogatással, ahogy bizony az egyik M2 foglalat is befogadja a jelenleg elérhető leggyorsabb PCIe 5.0-ás SSD-ket. A szokásos 2.5 gigabites LAN és W-Fi 6E támogatás pedig most sem maradhat el.
Az abszolút maximalistáknak a X670E opciók mellett B650E alaplapok is a rendelkezésükre állnak. A Taichi alap változata a 160 ezres árcédulával már az X670E alaplapok mezejét súrolja, így addig már nem igazán merészkednénk el. A 125 ezer forintos Lite változatra azonban érdemes lehet egy pillantást vetni. Az extra felárért cserébe olyan VRM-et találunk az alaplapon, mely talán 2 Ryzen 7950X processzort is kihajtana egy időben. A PCIe 5.0, a Wi-Fi 6E és a 2.5 gigabites LAN port ezen az árszinten már alap, ahogy bizony USB 4 portot is kapunk. Szintén hasznos lehet a Debug-LED, mely egy számsor segítségével elárulja, hogy mi a gond az éppen nem induló gépünkkel.
A fenti listában 47 és 125 ezer forintig bezárólag találhatunk alaplapokat, így bármilyen büdzsébe beilleszthetőek a lehetőségek. Az A620 túl sok kompromisszummal jár, az X670(E) alaplapok pedig sok esetben a felhasználók 99%-nak felesleges funkciók miatt kapnak irreálisan magas árcédulát. A B650 továbbra is az arany középút, amíg meg nem érkeznek 2024 őszén az új AMD alaplapok. Az alaplapok neveire kattintva az Árukereső oldalán találhatod magadat, ahol az adott modell elérhetőségét ellenőrizheted, illetve megláthatod, hogy mely webáruházban a legolcsóbb az adott modell.
Őrjöngtek IShowSpeed magyar rajongói, de mi ez az IRL-hisztéria?