A felhasználók jelentős része az éppen aktuális vagy azt megelőző CPU generációkból válogat. Segítünk a könnyebb átláthatóságon.

2024.07.12. – Alig egy hónapon belül új korszak köszönt be a CPU szegmensben. Az AMD nyitja a sort, július 31-én debütálnak a Ryzen 9000 processzorok. A kupakok alatt immáron már Zen 5 magokat találhatunk, melyek átlagban 16%-os gyorsulással kecsegtetnek azonos órajelek mellett. Az Intel válaszára sem kell majd sokat várni, már javában készülnek a 15. generációs egységek is a kék óriás műhelyében. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy mind a Ryzen 5000,7000 széria, mind pedig az Intel 12. és 14. generációs egységei remek választások a mai napig.

Az oldal hasábjain szinte havi rendszerességgel megjelenik a CPU ranglista. Ez is remek opció, ha a processzorok erejét szeretnénk összehasonlítani, hiszen igazán régi modelleket is találunk a diagramokon. Az azonban tény, hogy vagy az abszolút új generáció kerül egy-egy diagramra vagy pedig az összes régi. Ritkán láthatjuk egymás mellett az AMD és Intel elmúlt két generációját, holott nagy eséllyel a felhasználók 90%-a ebből a halmazból választ magának processzort. Legyen szó budget választásokról, mint a Ryzen 5600 vagy épp gaming-királyokról, mint a 7800X3D szinte mindent lefed az előző két nagy generáció. Szerencsére a TechSpot csapata július első napjaiban a segítségükre sietett.

A mérések

A processzorok egy RTX 4090 társaságában izzadtak, hogy garantáltan ne lehessen limitáló tényező a VGA. A felbontás pedig 1080p maradt. Ez sem véletlen. Egyrészt a játékosok nagyon jelentős része ezt a felbontás preferálja, másrészt 1440p és 4K felbontások esetében sok esetben már VGA-limitbe ütközünk még egy RTX 4090 mellett is.

Baldur’s Gate 3

CPU, processzor

The Last of Us Part I

CPU, processzor

Cyberpunk 2077

Counter Strike 2

CPU, processzor

13 játékos átlag

A számokat és a diagramokat nem igazán érdemes most magyarázni, hiszen ezek magukért beszélnek. Az átlagokon is szépen látszódik, hogy a gaming király 2024 júliusában még mindig a 7800X3D, de a 7950X3D és a 14900K sem szomorkodhat. Az is látszik azonban, hogy mennyire megtévesztő lehet a 7900X3D számozása és teljesítménye, köszönhetően a 2 db 6 magos CCD  kialakításnak. Az is kijelenthető azonban, hogy akár a Ryzen 5 5600X, akár az i5-12600K remekül megállja a helyét manapság is.  A Ryzen 5500 és az I5-12400 az ereje miatt már nem fért fel a táblázatra, az abszolút alsó kategóriában azonban ezek sem rossz választások.

Ár/képkocka arány a CPU-knál

A TechSpot csapata jelentkezett egy igazán érdekes diagrammal is. Ebben a processzorok által kisajtolt FPS-t és a processzorok árait vetették egymásnak. Ezek adják meg az ár/képkocka arányt, azaz az FPS-enkénti költséget. Hazánkban nem teljesen ezeket az árcédulákat olvashatjuk le, ám az arányok teljes mértékben megegyeznek.

Ezt figyelembe véve ár-érték arányban a Ryzen 5 5600X, i5-12600K és a Ryzen 5 7600 érheti meg a legjobban. Az AMD Ryzen 9 7950X, az Intel Core i9-14900K és az AMD Ryzen 9 5950X pedig játékra nem a legmegérősebb trió, ám ezeket rengeteg esetben nem csak gamingre fogják be a potenciális játékosok. Az AMD Ryzen 7 7800X3D a táblázat közepén helyezkedik el, azaz a mezőny fele nem csak, hogy gyengébb, de ár-értékben is rosszabb választás a gaming királynál.

Érdemes kivárni

Ha muszáj nyáron fejleszteni a gépet vagy nem várhat az építés, akkor a fenti táblázatok segítségével remekül felállítható egy erősorrend. Legyen szó a budget vagy az ultra-drága kategóriáról, játszi könnyedséggel el tudjuk helyezni a processzorokat. Az FPS/ár mutató pedig abban segíthet, hogy a leginkább megérős ajánlatok között is válogathassunk, akkor is, ha éppen nem azok a legerősebb példányok a piacon. Vészesen közeledik azonban a két új AMD és Intel generáció is, így ha nem sürgős a PC összeállítása, akkor érdemes lehet megvárni az őszi időszakot. Ha más nem, akkor azért, mert a „régi” generációk árcédulája biztosan csökken majd.

Ezt olvastad már?

Pár ezer forintért játszhatsz 2024 legnagyobb játékmegjelenéseivel

×