A Warzone fejlesztői 2024 júliusában sem pihennek. Egyre közelebb a Season 5 érkezése, ám a frissítések nem állhatnak meg.

2024.07.09. – Ahogy arra számítani lehetett, a Warzone fejlesztői nem pihennek a Season 4 második felében sem. A június végi Season 4 Reloaded csomagot több kisebb is követi majd az elkövetkezendő időszakban. Július első hetében extra nerfet kapott a Kar98k és a Superi 46, így a játékosok némi félelemmel várták a soron következő csomagot. Erre sem kellett olyan sokat várni, hiszen néhány órával ezelőtt, július kilencedikén este egy apróbb update élesedett a Warzone és Modern Warfare III szerverein.

A fejlesztők időközben már az ötödik szezont készítik elő, hiszen nagy eséllyel az lehet az utolsó, teljes értékű szezon. A Black Ops 6 megjelenése és az integráció egyre közelebb, melynek köszönhetően a Season 6, ha lesz is, csak fél-szezonnak lesz tekinthető. Éppen ezért a Season 4 hátralévő részében hatalmas változtatásokat nem érdemes várni, ám egy-egy fegyver nerf és hibajavítás mindig benne lehet a pakliban. Nézzük is, hogy mit tartogat a Warzone legújabb frissítése, milyen változásokra érdemes felkészülni a játékosoknak.

Hibajavítást és Tac Sprint változtatást is hozott az új Warzone frissítés

Kezdjük is az apróbb hibajavításokkal:

  • Mostantól a játékosok nem ragadnak be a játék menüjében, a fejlesztők javították az ezzel kapcsolatos hibát
  • Mostantól a Showcase menüponttal kapcsolatos exploit nem használható már

A Tac Sprint Boots sem marad a régi:

  • Mostantól több Tac Sprint Boots spawnol a bunkerekben. A korábbi egy helyett hárommal találkozhatnak a játékosok.
    • 1 darab a treasury roomban található ládában lesz
    • 2 darab pedig a bunker első szobájában, a treasury room előtt

A Cor-45 pedig hibajavítást kapott, mely gyakorlatilag nerfelte a fegyver eddigi állapotát:

  • Mostantól nem lőhetnek gyorsabban a játékosok a pisztollyal, mint amit eredetileg meghatároztak a Warzone fejlesztői. Eddig erre is léteztek különféle módszerek, melyet szinte mindenki használt is.

A fenti változtatásokra kell készülni a július kilencedikei frissítés után, minden platformon élesedtek már a hibajavítások, fejlesztések.

Ezt olvastad már?

Kipróbáltuk a PS5 Super Mario Galaxy-ját, az ígéretes Astro Botot

×