Manapság a SO-DIMM és DIMM formátumokkal találkozhatunk a laptopos és PC-s szegmensben. Az MSI azonban változtatna ezen a jelek alapján.

2024.06.01.- A Micron még a CES 2024 eseményen, az idei év első hónapjában mutatta be az LPCAMM2 nevet viselő modulokat. Ez egy hónappal azután volt, hogy a JEDEC publikálta a CAMM2 szabványt. Az LP a Low Powerre utal, azaz leginkább hordozható gépekben, laptopokban, tabletekben és Mini PC-kben találkozhat majd vele az ember. Az első jövevény, mely erre épít, a Lenovo ThinkPad P1 Gen 7 „AI” laptop, mely akár 64 GB-nyi LPDDR5X LPCAMM2 memóriát is gond nélkül kezel majd.

A memóriák nagy előnye, hogy könnyedén cserélhetőek. Gyakorlatilag az adott laptop vagy gép burkolatát eltávolítva máris hozzáférünk a memóriához, melyet néhány csavar kicsavarozása után eltávolíthatunk, majd a helyére szerelhetjük a nagyobb kapacitású vagy épp gyorsabb modulokat. Úgy tűnik azonban, hogy a non-LP, azaz a sima CAMM2 modulokat is nagyobb érdeklődés követheti az átlagosnál. Könnyen meglehet, hogy az asztali számítógépekben is megjelenhet majd ez a típus, főleg mini-ITX gépekben jelenhet majd extra előnyt, hiszen több hely marad a többi alkatrésznek.

Az MSI már csinált is egy CAMM2 alaplapot

Az MSI néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy a Computex 2024 eseményen bemutatkozik a Z790 PROJECT ZERO PLUS alaplapjuk. A szokásos DIMM foglalat helyett a fentebb is említett CAMM2 található meg az Intel chipsetre alaplapon. A partnerük a Kingston volt. Az óriáscég a kompakt méretet, a vékony profilt és a meglepően jó tuningolhatóságot emelte ki. A pontos adatokra még várnunk kell néhány napot, ám igencsak magabiztos lehet a két vállalat, ha nagyközönség számára is bemutatják a megoldást. Rengeteg felhasználási módban jobb választás lehet a CAMM2, mint a mostani modulok, könnyen előfordulhat, hogy asztali PC-kben is megtalálhatjuk majd.

Ezt olvastad már?

8 elképesztően kínos reklám videojátékokban – amikor visszaüt a mohóság

×