A Minecraft minden idők legkelendőbb játéka. Nem csoda, hogy egyre több projekt köthető a játék univerzumához, legyen szó filmekről vagy sorozatokról.

2024.05.30. – A Minecraft egy nyílt világú, sandbox videojáték mely 2009-ben indult világhódító útjára. Az első, klasszikus értelemben vett változatot már a Mojang adta ki, 2011-ben. Már akkor lehetett sejteni, hogy hatalmas siker lehet a címből, hiszen elképesztő nagy szabadságot adott a játékosok kezébe. Mindezt pedig meg is lehet fűszerezni a tengernyi közösség által készült moddal és fejlesztéssel. Gyakorlatilag csak a képzelet szab határt, hogy miként fedezik fel a játékosok a pixeles, 3D világot, amit generált a játék. Nem véletlen, hogy a Microsoft 2014-ben fel is vásárolta a céget.

Úgy tűnik, hogy jó lóra tettek, hiszen a Minecraft azóta minden idők legkelendőbb játéka, 2023 végére több mint 300 millió példányt adtak el belőle, de az aktív játékosok száma is bőven 100 millió felett van. Azóta olyan spinoffok is megérkeztek, mint a Story Mode, az Earth vagy épp a  Dungeons. Úgy tűnik, hogy ismét szintet léphet a Minecraft-univerzum, nem is akármilyen együttműködést jelentettek be.

Minecraft animációs sorozat érkezik a Netflix műhelyéből

A Netflix május 30-án, a délutáni órákban leplezte le a remek hírt. A történet pontos részletei természetesen ismeretlenek, ám a Netflix elárulta, hogy egy animációs sorozatról beszélhetünk, mely a Minecraft világát teljesen új fényben tüntetheti fel, mindebben pedig új karakterek is a segítségükre sietnek. Az alkotásért a WildBrain stúdiója felel majd, mely korábban a Sonic Prime, a Ninjago: Dragons Rising vagy épp a Carmen Sandiego sorozatokon dolgozott.

Nem ez azonban az egyetlen Minecraft világához köthető adaptáció. A Warner Bros. és Legendary stúdiók már javában készítik elő az élőszereplős filmet, melyben olyan színészek is feltűnnek majd, mint Jack Black, Jason Momoa vagy épp a Wednesday sorozatból ismerős Emma Myers. A Netflix sorozat megjelenési dátuma ismeretlen, a film pedig 2025 áprilisában érkezhet majd meg a mozikba.

Ezt olvastad már?

127 (!!!) film érkezik a SkyShowtime kínálatába – köztük több korszakos mestermű

×