Ezek a legjobb "budget" gamer egerek 2024 májusában
Manapság már 60-70 ezer forintot is elkérhetnek a legjobb gamer egerekért a gyártók. Szerencsére 10 és 35 ezer forint között is találhatunk alternatívákat.
Manapság már 60-70 ezer forintot is elkérhetnek a legjobb gamer egerekért a gyártók. Szerencsére 10 és 35 ezer forint között is találhatunk alternatívákat.
Manapság már 60-70 ezer forintot is elkérhetnek a legjobb gamer egerekért a gyártók. Szerencsére 10 és 35 ezer forint között is találhatunk alternatívákat.
2024.05.29. – Voltak időszakok, amikor csak 1-2 neves egérgyártóban lehetett bízni, ám manapság már más a helyzet. 2024-re eljutottunk oda, hogy akár egy feltörekvő, kínai márkában sem fogunk csalódni. A legtöbb, modern gamer egér már kábeleitől megszabadulva érkezik, nem véletlenül. A Wireless technológia manapság már egyértelműen áldás és nem átok, gyakorlatilag kábeles szintű teljesítményt kapunk, egy kis szabadsággal karöltve. Azaz nincs extra késés, nincs input lag, szépen teszi a dolgát a szenzor és a gombok alatt található kapcsolók is.
Ennek azonban komoly ára van. A nagyok, azaz a Razer, az ASUS, a HyperX vagy épp a Logitech termékei az 55-70 ezer forintos ársávban nyitnak, ezt tekinthetjük manapság a felső kategóriának. Szerencsére ezeknek az árcéduláknak a feléért is kellemes rágcsálókat válogathatunk, így a „budget” kategória tetejét valahol 30 ezer forint alá lőhetjük be. Ennél olcsóbban is találunk egereket, ám ezek valamilyen szinten hátrányból indulnak. Ez jelentheti a kábeles megoldást, a szegényes támogatást vagy épp a nem túl jó anyagminőséget. Ha a jelen kornak megfelelő, de ár-értékben kellemes vezeték nélküli perifériát akarunk választani, akkor ezt a fentebb említett, 30 ezer forintot kell nagyjából belőni. Ha maradnánk a kábeles megoldásoknál, akkor természetesen lejjebb is merészkedhetünk, erre is mutatunk két példát.
A lista talán legismertebb egere, ám éppen ezért, a népszerűsége miatt nem lehet kihagyni. Lassan egy évtizede a legnépszerűbb egértípus, nem véletlenül imádják a felhasználók. A kábelt leszámítva a top kategóriát képviseli, a szenzorral és a testreszabhatósággal sincsenek problémák. A vezeték nélküli változatért már 40 ezer forint fölé kell mennünk.
Nem lehetetlen kifogni vezeték nélküli egereket 30 ezer forint alatt sem, a HyperSpeed technológia pedig garantálja a gondtalan Wireless működést. Kialakításban talán kicsit a fenti G502-re hajaz a Razer terméke, ám közel azonos árért cserébe már megszabadulhatunk a kábelektől. 7 darab programozható gomb és egy kiváló szenzor segíti a játékosokat. A legnagyobb hátránya, hogy nem akkumulátorral, hanem AA elemekkel működik, mely frusztráló lehet azok számára, akik az újratölthető és beépített akkumulátorokhoz vannak szokva.
Ha van egér, ami alá nem érdemes adni, akkor az a DeathAdder Essential. 10 ezer forint alatt megtalálhatjuk már több hazai boltban is. Természetesen az anyaghasználatban, a súlyban elmarad a nagyoktól, ám mindennapi játékra így is teljesen megfelelő lehet. Ráadásul az ikonikus Deathadder formát kapta meg a cégtől, mely a G502 után talán a legkedveltebb megoldás. A szenzor nem a top kategória, de így sem kell tartani a játékok közbeni anomáliáktól. Ez alá azonban tényleg nem érdemes mennünk.
A HyperX nevét a legtöbben talán a Cloud 2 fejhallgató miatt ismerik, ám rengeteg perifériát gyárt a cég. A Haste 2 Wireless egerüket már szintén megtalálhatjuk 30 ezer forint alatt, miközben minden földi jóval megpakolták. 61 grammos súlyával már-már a pehelysúlyt karcolgatja, de a 100 órás akkumulátor-élettartam sem hangzik rosszul. A lag-mentes 2.4 GHz kapcsolat mellett pedig a Bluetooth sem maradt ki, így akár két géppel is gond nélkül használható.
A „budget”, 30 ezer körüli Wireless kategória talán legjobban felszerelt egere. Top szenzort kapott, 280 órát elketyeg egyetlen elemmel, egyedül talán a 82 grammos súly tántoríthat el néhányakat. Egy extra dongle vásárlásával pedig már 8000 Hz-es polling rate-et is kicsikarhatunk belőle, azaz a legelvetemültebb kompetitív játékosok sem tudnak belekötni a teljesítményébe. A PTFE talpakat és az 50-60 millió kattintásra hitelesített kapcsolókat már meg sem kell említeni, hiszen alapnak számítanak.
Jól látható, hogy a fenti listában 2 vezetékes és 3 vezeték nélküli egér is felsorakozott. Az árcédulákat tekintve pedig 8 és 30 ezer forint közötti termékeket találunk. Ha a nevükre kattintasz, akkor a dedikált Árukereső oldalon találhatod magad, ahol megláthatod, hogy éppen melyik webáruházban a legolcsóbb az adott termék. Szerencsére manapság a felhozatal nagyon kellemes, ám a fenti egerek valamilyen tulajdonságuk (ár vagy épp felszereltség) miatt kimagaslanak a saját kategóriájukból. Feljebb már a Logitech G Pro X Superlight 2, az ASUS ROG Keris II vagy a Razer Viper V3 Pro viszi a prímet, ám azokért már 60-70 ezer forintot kellene kicsengetni.
127 (!!!) film érkezik a SkyShowtime kínálatába – köztük több korszakos mestermű