Nagyon úgy tűnik, hogy az EA egyik, ha nem a legnagyobb sportjátékos riválisa focis játékot fejleszt, méghozzá az általuk lepasszolt FIFA névvel.


Bódi Dániel

2025.05.27. – Igen csúfondáros módon került ki az EA bűvköréből a FIFA brand nem egészen két évvel ezelőtt, amivel közel 30 éves tradíciót sikerült nem túl méltó módon megszakítani. Bár az EA-t divat ekézni, nem túl kedves jelzőkkel illetni, a fő bűnös mégiscsak a jogokat kezelő FIFA-szervezet, azaz a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség volt, aminek vezetősége – valahol jogosan, de – irreálisan sok pénzt próbált kicsikarni a kiadóból csak azért, hogy a roppant népszerű, a focis játékok közt egyeduralkodó sorozat újabb részeinek dobozára továbbra is rásüthessék a FIFA-logót.

Ez nyilván nem érte meg az EA-nek, ezért bátran ki is hátráltak a több évtizedes együttműködésből, majd nevezték át a játékot a nem túl hangzatos EA Sports FC-re. A névváltás pedig még minimálisan sem volt hatással az eladásokra, az EA FC 24 szinte minden hónapban rendre az eladási toplisták élén végzett. Ennek viszont nem csak az az oka, hogy a sok-sok évnyi pszichológiai gondossággal kialakított függőség mélyen dolgozik az Ultimate Teambe a pénzüket tonnaszám lapátoló játékosokban, hanem mert az EA voltaképp sikerrel takarított le minden konkurenciát a pályáról.

Ehhez nyilván kellett a Konami kompetenciahiánya is: az eFootball az EA FC-hez képest egy rettenetes, harmadosztályú játék, ami több éves lemaradásban lohol a nyomában. Mint, amikor a Juventus sorra nyerte a Scudettót, vagy, amikor a PSG apadhatatlan pénzeszsákkal a segge alatt totálisan leuralta a francia bajnokságot. Hamarosan azonban fordulhat az EA szerencséje, több egybehangzó értesülés (köznapi nyelven pletyka) szerint ugyanis az a kiadó csaphatott le a szabadon igazolható FIFA-jogokra, akin kívül más igazából nem is rúghat nagyon labdába.

Bizony, hogy a másfajta sportjátékokban úgyszintén éllovas Take Two és a 2K-ról van szó.

Hivatalos bejelentés hiányában természetesen érdemes helyén kezelni a dolgot, de valójában nem volna különösebben meglepő fordulat, ha a következő FIFA már FIFA 2K25-ként kerülne a boltok polcaira. A kosárlabda-, hoki-, golf-, pankráció-, baseball-, és teniszjátékokban használt motor és tapasztalat adott, ahogyan az anyagi források is ahhoz, hogy sikeresen megállapodjanak a ligákkal és klubokkal az egyéb használati jogokról.

De azt is pletykálgatják már, hogy tényleg a FIFA 2K25 lesz az első a szériában, ami azt jelenti, hogy az EA Sports FC már idén komoly vetélytársat kaphat. Az még kérdéses, hogy ki és hány gólra fogja megnyerni a meccset, esetleg beérik döntetlennel a következő megmérettetésig, az viszont bizonyos, hogy ha a 2K valóban gőzerővel egy focis játékon dolgozik, akkor hosszú-hosszú év után végre az EA is arra lesz ösztökélve, hogy ne mondvacsinált „újításokkal”, mindenféle lootboxokkal, és agyérgörcsöt okozó online játékmenettel szúrja ki minden egyes évben a több mint 25.000 forintot kifizető, valamiért máig hűséges játékostáborának szemét.

Ezt is olvasd el:

Ezzel a 28 kult-klasszikus videojátékkal teljesen INGYEN játszhatsz

×