A magyarok is fellélegezhetnek - Nagy hackereket fogott az ukrán rendőrség
Három nagymenő hackert fogott az ukrajnai rendőrség, akiket rettentően sok közösségi médiás profil eltérítésével vádolnak.
Három nagymenő hackert fogott az ukrajnai rendőrség, akiket rettentően sok közösségi médiás profil eltérítésével vádolnak.
Három nagymenő hackert fogott az ukrajnai rendőrség, akiket rettentően sok közösségi médiás profil eltérítésével vádolnak.
2024.05.19. – Három nagy hacker akadt az ukrán hatóság horgán még márciusban, akik világszerte több mint 100 millió email és Instagram-profil eltérítésével hozhatók közvetlenül összefüggésbe. A nemzetközi szervekkel szorosan együttműködő ukrán rendőrség szerint a három 20 és 40 év közötti gyanúsított egy speciális szoftvert használt a fiókok jelszavainak brute force módszerrel való feltörésére – azaz a program addig próbálkozott a lehetséges kombinációkkal, míg nem sikerül a belépés.
A hackerek a feltört profilokat aztán a dark weben árulták különböző csalásokhoz: leginkább ahhoz a módszerhez, amikor az egykor valódi, de már a csalók által eltérített közösségi profilok ismerőseinek írnak megtévesztő üzeneteket, melyekkel pénzt csalnának ki, vagy egy hamis adatlopó oldalra próbálják átterelni a mit sem sejtő embereket. Sajnos ezzel a módszerrel számos magyar felhasználót is kizártak már a fiókjából, ahogyan sokan bedőltek a csalásnak is.
A rendőrségi közlemény szerint a hackerbanda Ukrajna különböző régióiban kezdett terjeszkedni, mikor lekapcsolták őket. Összesen hét házkutatás alatt legalább 70 számítógépet és informatikai eszközt, 14 mobiltelefont, bankkártyákat és készpénzt foglaltak le. A három elfogott személyt információs rendszerekbe és hálózatokba való jogosulatlan beavatkozással vádolják, amit az ukrán büntetőjog szerint akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel is „jutalmazható”. Emellett a hatóságok egy másik nyomozást is indítottak, amiben az elfogott banda külföldi bűnszervezetekkel való együttműködését tárnák fel, a gyanú szerint ugyanis a feltört profilok egy jelentős része orosz csoportokhoz került.
Az ilyen és ehhez hasonló támadásokat 100 százalékosan elkerülni-kivédeni sajnos nem lehet, de hosszú és bonyolult jelszavakkal, valamint az összes lehetséges biztonsági intézkedés, mint például a kétfaktoros hitelesítés használatával minimálisra lehet csökkenteni a feltörés esélyét.
Mi folyik itt Gyöngyösön?! – Így néznek ki a legendás magyar mémek Pixar stílusban