Videón mutatta be egy zseniális játékos, hogy milyen megoldással sikerült közös működésre bírni egy PS kontrollert és egy okosórát.

Gábor János

2024.04.10. – Minden jó, ha konzol a vége: ebből a házi barkácsolásból is a lehető legjobb dolog sült ki, mindössze 17 ezer forintnyi angol fontból. Egy nagyon ügyes gamer kézikonzolt gyártott egy okosórából és egy kontrollerből, úgy, hogy az egész kis készlet meglepően jól működik.

Az, hogy a kreatív játékosok szeretnek testre szabni és újra feltalálni dolgokat, nem újdonság, viszont örömmel ünnepeljük meg az ehhez hasonló remekműveket.

Így lesz okosórából és kontrollerből házi kézikonzol

Egy Reddit-felhasználó hihetetlenül ügyes módot talált arra, hogy egy PlayStation 4 kontrollerből, illetve egy rácsatlakoztatott okosórából emulációs kézikonzolt készítsen. R3V3RB_7 elárulta, hogy régi mobiltelefonokból származó alkatrészeket adott hozzá egy általános, Android rendszerű okosórához, valamint egy PlayStation 4 vezérlőhöz. Az óra a kontroller közepére szíjazva megfelelő pozícióban van a játékhoz, majd a két eszköz simán, Bluetooth-on keresztül csatlakoztatható, az óra felületén pedig – emulátoron keresztül – kiválóan működik egy játék, jelen esetben a Castlevania: Aria of Sorrow.

Portable emulation console(?)
byu/R3V3RB_7 inAndroidGaming

A kommentelők nem túl meglepő módon szabályosan rajonganak a kreatív játékos szórakoztató megoldásáért, amit saját bevallása szerint lényegében unalmában rakott össze, miután kitakarította a szobáját és már nem volt más dolga. Csillagos ötös!

Ezeket is nézd meg:

Idióta vagy zseniális? – Sufnituning level over 9999, avagy hobbibarkácsok gamer székei

×