Igazán kínos Counter-Strike 2 hiba miatt akadtak ki a Major játékosok
A Counter-Strike 2 kliense közel egy éve formálódik a Valve kezei alatt. Úgy tűnik, hogy a Major is tud még meglepetést okozni.
A Counter-Strike 2 kliense közel egy éve formálódik a Valve kezei alatt. Úgy tűnik, hogy a Major is tud még meglepetést okozni.
A Counter-Strike 2 kliense közel egy éve formálódik a Valve kezei alatt. Úgy tűnik, hogy a Major is tud még meglepetést okozni.
2024.03.20. – Március 17-én kezdetét vette a Counter-Strike 2 első nagyobb eseménye. Bár a játékot már tavaly márciusban megismerhette a közösség, a Major összecsapásra közel egy évet kellett várni. A Valve jól tudta már akkor is, hogy a játék állapota közelebbi időpontot nem enged meg, sokak szerint még talán ez is túl korai volt. Ezúttal Dánia ad otthont az összecsapásoknak, a csapatok a koppenhágai Royal Arena létesítményben csaphatnak majd össze a későbbi állomásokon. Erre sem kell sokat várni, hiszen március 21-én már élesedik is az Elimination Stage.
Ezt azonban megelőzte egy Opening Stage, ahol szintén 16 csapat versenyzett egymással, hogy a legjobb 8 továbbjuthasson a fentebb is említett, Elimination szakaszba. A lebonyolítás svájci rendszerben zajlik, a továbbjutáshoz 3 meccset kellett nyerni, a kieséshez pedig éppen ennyit elveszíteni. Az első mérkőzések különösen kritikusak, hiszen mindössze egy pályán esnek egymásnak a játékosok. Vannak azonban olyan tényezők, melyekre valamilyen szinten számított mindenki és akár egy-egy meccs kimenetelét is módosíthatják. Ezek pedig a nem várt játékhibák, melyből sajnos a Counter-Strike 2 Majorre is jutott egy.
A KOI az elsők között távozott az első fordulóból, a kiesés elkerülése érdekében a Furia csapatával kellett megküzdeniük. A második pálya Vertigo volt, utólag nézve is viszonylag szoros küzdelemmel, 9-13-as eredménnyel zárult. Szerencsére utólag nézve a Furia ígyis-úgyis győzött, ám a Counter-Strike 2 sem könnyítette meg a dolgukat.
Yesterday during Furia x KOI match Chelo couldn’t find the bomb, looking at the demo this is what happened. Imagine if this happens in the Major finals 😰 pic.twitter.com/SvaukF9MNx
— CS.MONEY (@csmoneytrade) March 19, 2024
3-1 állásnál az éppen bombát rakó játékost megölte a KOI gárdája, mely után a Furia nem találta a bombát. Senki sem értette akkor a szituációt, ám ahogy a fenti videón is látszódik, a C4 nemes egyszerűséggel a pálya alá esett. Utólag nézve ez most megbocsájtható a játék részéről, hiszen az érintett csapat jutott tovább, ám egy döntőbe már az ilyen jellegű bugok sem férnek bele. Illetve az sem szabad elfelejteni, hogy teljesen máshogy is alakulhatott volna a végleges eredmény. A játékosok érthető módon elégedetlenségüket fejezték ki a cég felé. A Valve egyébként március 20-án hajnalban javította ezt a hibát, a résztvevő csapatok pedig csak reménykedhetnek, hogy nem tartogat több meglepetést a játék a CS2 Major második, talán még fontosabb részében.
Borító: YT
Tízből nyolc magyar lóg a közösségi hálón – ez biztosan normális?