FMPONE ismét munkába látott. A Counter-Strike 2 új motorja kiváló lehetőséget arra is, hogy korábbi pályák éledjenek újra.

2024.02.21. – Vannak olyan ikonikus pályák, melyeket még talán azok is ismernek, akik nem játszanak egy adott játékkal. Ide vehetjük a Call of Duty széria néhány pályáját, de a Counter-Strike címekből is betöltötte ezt a státuszt néhány helyszín. Dust_2-t senkinek nem kell bemutatni, az előző, CS:GO éra sztárja azonban egy külsős tervező által tervezett helyszín lehetett. Cache a 2013-as Operation Bravo során mutatkozott be, népszerűsége pedig gyakorlatilag az egekbe szökött. Nem véletlen, hogy a versenyeken is játszott, Active Duty csoport része lett.

Ez volt az első és azóta is egyetlen külsős pálya, mellyel nem csak MM-en, de akár CS:GO Majorökön is találkozhattunk. A pályát FMPONE alkotta meg, a helyszín atmoszféráját pedig Pripyat illette. Ha jól megfigyeljük a korábbi képeket, videókat, akkor a háttérben többször is felsejlik a Csernobili atomerőmű. 2019-ben Vertigo érkezett Cache helyére, a szintén abban az évben megjelent átalakított verzió azonban nem nyerte el sem a játékosok, sem a Valve tetszését így azóta sem tért vissza az Active Duty-ba.

Javában készül Cache Counter-Strike 2 változata

 

FMPONE néhány nappal ezelőtt két friss képet is publikált. Ígéretéhez hűen máris nekikezdett a Counter-Strike 2 motorra átalakított Cache-nek. A publikált képeken Cache „Mid” , azaz középső területeit láthatjuk. A kialakítás nem változott, ám a Source 2 motor adta lehetőségeket brutális mértékben kihasználja az alkotó. A rajongók nem is fogták vissza magukat a hozzászólásokban, egyértelmű, hogy mindenki Vertigo helyére várja az elkészült alkotást. Remélhetőleg már nem is kell sokat várni arra, hogy a játékosok élőben is kipróbálhassák.

Cache 2

Cache 2

Bár az alkotó nevét legtöbben a De_Cache pályával kötik össze, az egyik CS:GO Operationben Santorini nevű pályája is is helyett kapott. A decemberben megjelent Thera ezt az örökséget viszi tovább, immáron a Source 2 motor égisze alatt. A Counter-Strike 2 rajongói a Steam Workshop felületén meg is találhatják már az újdonságot, >IDE< kattintva pedig a közvetlen weboldalra dob téged a Steam. Cache megérkezéséig remek szórakozást nyújthat a görög ihletésű map is.

Ezt láttad már?

Mi az a DLAA és mire jó? – Ezért érdemes ezt választanod a játékokban

×