Egy lelkes rajongókból álló csapat elkészíti azt, ami eddig egyetlen stúdiónak sem sikerült: a Naruto Shippuden magyar szinkronját.


Bódi Dániel

2024.02.20. – Bár a Naruto a világ egyik legismertebb, legnézettebb, úgy legrajongottabb animéje, a magyar verzió igen hányattatott utat járt be, mire eljutott a hazai közönségéhez. Előbb a Jetix tűzte műsorra a szinkronos verziót – ami egyáltalán nem volt rossz, kifejezetten jól eltalálták a hangokat, csakhogy az az erősen megvágott angol nyelvű Narutón alapult. A Jetixen összesen 104 epizód ment le, mikor 2008-ban megújult szinkronnal az Animax (korábban A+) az eredeti és vágatlan részekkel újraindította, amit hál Istennek be is fejeztek.

Legalábbis az eredeti szériát: az Animax 2014-es megszűnésével tulajdonképpen az animék magyar nyelvre ültetése is elhalt, így hiába a Naruto hazánkban is szemmel látható – és máig tartó töretlen – népszerűsége, a folytatás lokalizálásába már senki sem kezdett bele. Egy másik nagy probléma, hogy az Animax kivonulásával a magyarok a mai napig kizárólag illegális formában tudják nézni a Shippudent, azt is rajongói feliratozással, hiszen platform híján hivatalos magyar felirat sem készült hozzá.

Teljesen érthetetlen, hogy még egyetlen Magyarországon is elérhető streaming szolgáltatás sem használta ki ezt a lehetőséget, ami legalább akkora ütőkártya lenne, mint a Dragon Ball – melyet úgyszintén sokáig kellene keresnünk a szolgáltatások kínálatában mire rájövünk, hogy hiába. De ennek ellenére – vagy épp pont emiatt – különösen aktív a magyar rajongói közössége, ami már vagy 10 éve hátán-vállán hordozza a szőke jinchūriki kalandját, és aminek lelkes tagjai a feliratozás után most szinkronnal próbálják közérthetőbbé, szélesebb közönség számára is fogyaszthatóvá-élvezhetőbbé tenni a Shippuden történetét.

A szigorúan rajongói magyar szinkront a Pangora stúdió készíti, de a csapat mérete és lehetőségei miatt egyelőre csak az első epizóddal készültek el – amit természetesen ingyen megnézhet bárki, akit érdekel. Persze senki se várjon Disney-szuperprodukcióval azonos minőséget, a hangjátszáson is bizonyosan lehetne még mit javítani, ugyanakkor elképesztő és tiszteletre méltó, hogy összeállt egy olyan rajongókból álló csapat, ami vette a nem kevés időt és fáradtságot, hogy úgy mutassák meg a világ legnépszerűbb animéjét, ahogyan azt még sohasem láthattuk: magyarul.

Mint mondtam, egyelőre csak a Shippuden első része nézhető magyar szinkronnal, és bár aligha fog elkészülni mind az 500 epizód magyarul, a Pangora csapata már/még gőzerővel dolgozik a további részeken. A szinkronos Naruto Shippudent teljes egészében ITT tudod megnézni, de az alábbi előzetesből is egészen korrekt képet kapsz arról, hogyan sikerült.

Ezt is olvasd el:

Így néznének ki a Harry Potter hősei pontosan a könyvek alapján

×