Két teljesen új előzetesben nézhetünk bele a készülő Marvel’s Wolverine játékba, melyek még szintén nem hivatalos formában kerültek a netre.

2024.02.19. – Nem is olyan rég, igen nehéáz időszakon ment keresztül az Insomniac Games, miután egy rakás információ szivárgott ki a játékaikról és a terveikről az internetre. A csapat elmondása szerint bár a helyzet nem egyszerű, nem lesz hatással arra, hogy a játékok milyen ütemben készülnek el. Így aztán kevésbé van lelkiismeretfurdalásunk, amikor megnézünk két frissen kiszivárgott előzetest a Marvel’s Wolverine-ből. A nemrég kikerült két új előzetes közül az egyik egy erős gameplay-trailer, amiből megtudhatjuk, hogy mire számíthatunk a játékban. A második viszont egy beszélgetős jelenet.

Gameplay

Ami a gameplay részt illeti, két fontos dolgot lehet elmondani. Az egyik, hogy bár az előzetes igyekszik bemutatni, hogy mire számíthatunk a játékban, ez még mindig nem a játék végleges verziója. Szóval egyáltalán nem így kell elképzelni azt, amit majd a megjelenéskor kapunk. Ám egyfajta képet adhat arról, hogy az Insomniac mit is szeretne kihozni ebből az egészből.

New Wolverine Trailer
byu/danoka29 ininsomniacleaks

Jelenet

A második trailer egy beszélgetős jelenet, ami erősen kibővíti azt a pici kis előzetest, amit a bejelentéskor kaptunk. A bárban látjuk a főhőst, aki a pultossal beszél. Jól látható, hogy egész jól lesznek itt az animációk.

Wolverine Cinematic Target
byu/TallMasterShifu ininsomniacleaks

Még 2023 decemberében szivárgott ki a netre a Marvel’s Wolverine PC-s fejlesztői buildje, amivel még játszani is lehetett valamennyit. Persze emiatt egyelőre nem szabad arra számítani, hogy a játék a PlayStation 5-ös megjelenés mellett (hamar) megjelenik PC-re is. Valószínű, hogy a PC-portra 1-2 évet várni kell majd, miután jön a PS5-ös verzió. Legalábbis ez a tapasztalat. Ettől függetlenül első ránézésre ez egy olyan játék, amire érdemes lesz várni.

Ezt láttad már?

Igen, tényleg létezett a Nintendo PlayStation, amíg hátba nem szúrták egymást

 

×