Valójában nem is a betörők a film gonoszai, hanem maga a szadista hajlamú, pszichopata-gyanús Kevin McCallister.

2022. 12. 27. – Nincs igazi karácsony bejgli, töltött káposzta, karácsonyfa, szaloncukor, színes világítás, na meg Kevin nélkül. A Reszkessetek betörők legalább annyira tuti program az év végén, mint a nagymama „Ettél eleget drágám?” folyton ismétlődő mondata, ami még az első hányás után sem ér véget. A kis Kevin szinte már családtag.

A legtöbben legalábbis így gondolnak az otthonát a végsőkig védelmező kölökre. Abba viszont már csak nagyon kevesen gondolnak bele, hogy mi van akkor, ha valójában rosszul néztük a filmet, és nem az ügyefogyott betörők, hanem pont Kevin a főgonosz? Persze, miért is gondolna ilyet bárki, hiszen a véletlenül otthon maradt gyermek csupán a házat óvta az illetéktelen behatolóktól, Amerika egyes részein pedig teljesen elfogadott volna az is, hogy ilyenkor lepuffantsuk a váratlan és nem kívánatos vendéget.

Pedig, ha mindez tényleg megtörtént volna, akkor Kevin valószínűleg azonnal a pszichiátriára kapna beutalót, de minimum fennállna a gyanú, hogy pszichopata.

Mikor gyerek voltam, akkor eléggé jól szórakoztam a Reszkessetek, betörők! filmeken, melyekből csupán annyi maradt meg, hogy kisgyerek jól ellátja a „gonosz” felnőttek baját. Amilyen szórakoztatónak tűnt akkor Kevin és a csapdái, ma inkább annál ijesztőbbek: mégis ki képes szánt szándékkal több emelet magasságból egy vasalót ejteni egy ember fejére? Mégis ki gyújtaná fel egy lángszóróval közvetlen közelről egy másik ember fejét? És ki szúrná át valaki lábát egy kátrányos szöggel?

Ó, és ez csak a jéghegy csúcsa!

A szociális érzékenység nem a mai ember sajátossága, de legalábbis nem a magyar átlagé. Mindettől függetlenül, viszont nem nehéz beleképzelni magunkat a betörők, Harry és Marv helyzetébe, akik igazából nem szórakozásból, hanem létszükségből lopnak. Ez nyilván nem menti fel őket a tetteik alól, hiszen így is bűncselekményt követnek el, de mivel fizikailag senkinek sem szeretnének ártani, kijelenthetjük, hogy amit Kevintől kaptak az azért erős túlzás volt.

Kevin ugyanis fizikailag akarta megsemmisíteni a két betörőt, nem az elijesztés, és semmiképp sem az igazságszolgáltatás volt a szándéka. Kevin csupán a beteges ösztönét, a vérszomját akarta az áldozatukkal kielégíteni. Tulajdonképpen egy csoda, hogy a Marvék még életben vannak, a valóságban ugyanis mindketten rövid úton fűbe haraptak volna valamelyik csapdába.

Bizony,  a fizika törvényei és az emberi test törékenysége szerint Kevin csapdái közül több is végzetes lehetett volna. A festékesvödrök például nemcsak fejen kólintanák az embert, hanem lehet le is fejezné, egy átszúrt láb is nagyon könnyen elfertőződhet, az arcbalángszórózás pedig ha nem is feltétlenül volna halálos, de egészen biztosan örökre megnyomorította volna Marvot, míg a fejre ejtett vasaló simán szétzúzná a koponyát.

Ezeket a csapdákat még a Fűrész is megirigyelné:

 

A hasonlat egyáltalán nem a véletlen műve. Az évek során ugyanis egészen sok összeesküvés-elmélet született Kevin mentális állapotával kapcsolatban. Az egyik teória szerint például a Reszkessetek, betörők! valójában a Fűrész-filmek előzménysztorija, Kevin pedig maga a horrorcsapdás Jigsaw.

A második rész például még keményebb: bár Kevin már az első részben is simán kihívhatta volna a rendőröket, akik bármiféle felfordulás nélkül jó eséllyel elfogták volna a betörőket, a Reszkessetek, betörők! 2-ben önbíráskodót játszva konkrétan maga csalja Marvékat csapdába. Mikor a kissrác meghallotta, hogy a páros egy játékboltot tervez kirabolni, ahelyett, hogy a zsarukhoz fordult volna, inkább maga vette kézbe a dolgot. Na és miért?

Mert élvez embereket kínozni.

Mármint szó szerint testi-lelki élvezetet okoz neki. Emlékezzünk csak, hogy Kevin valójában már a filmek elején jóízűen gonoszkodott: elbánt Buzzal, amiért lenyúlta a pizzáját, de ott van az az eset is, amikor egy teljesen ártatlan embernek okozott valószínűleg komoly traumát. A szerencsétlen pizzafutárt ugyanis csupán azért szaratta be, mert az végezte a dolgát. Semmi oka nem volt arra, hogy így elbánjon vele azon túl, hogy egyszerűen élvez másokat bántani.

Mindennek tetejébe Kevin nem érez bűntudatot a tettei miatt. Egy percig sem gondol bele abba, hogy amit tesz, azzal embereket fizikailag és mentálisan is megnyomoríthat.

Sőt, amikor az áldozatai megsebesülnek, mindig gonoszan és kárörvendően röhög rajtuk – ami egy újabb bizonyíték arra, hogy Kevin egyszerűen imád szadista módon viselkedni. Kevin valójában az a kisfiú, aki minimum gyanús lesz, amikor beteg kíváncsiságból megkínozza a szomszéd valószínűleg hamarosan el is tűnő macskáját. Ő az, aki a suliban nem az otthoni körülmények és a belső bizonytalanság miatt bánt másokat, hanem puszta élvezetből.

A teljesen ártalmatlan és ügyefogyott betörők valójában szívességet tettek Kevinnek, akinek beteg hálójába kétszer is sikerült belesétálniuk. Csupán a vakszerencse, hogy végül mindketten túlélték a vele való találkozást.

Na és azt tudtad, hogy Kevin még a Predatort is simán lenyomná?

Ez a 8 kőkemény filmes karakter simán elpicsázná a Predatort

 

×