Bár sokan nem értik, hogy miért jó, a nem is olyan olcsó PlayStation Portal szinte mindenhonnan elfogyott. Naná, hogy a scalperek lecsaptak rá.

2023.11.17. – Tudom, hogy nagyon sokan úgy gondolják, hogy a PlayStation Portal egy olyan PS5 kiegészítő, aminek nem sok értelme van. A hordozható eszköz ugyanis nem képes önmagában játékokat futtatni, inkább arra képes, hogy a PS5-ön futó játékokat közvetítse nekünk, amit aztán bárhol játszhatunk. Mondani sem kell, ehhez erős internet kell. Azonban ahogy látom, sokan Magyarországon is megvették, sőt még néhány héttel ezelőtt mi is beszámoltunk róla, hogy a legtöbb külföldi oldalon hamar kifogyott az előrendelői készlet.

Már akkor megjósoltam, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel valószínűleg haszonlesők is vannak a vásárlók között, szóval csak várni kellett, hogy eszköz mikor kerül fel az eBay-re magasabb áron. Most!

PlayStation Portal – Amúgy is drága

Ami azt illeti, az új eszköz alapjáraton is 90 ezer forintba kerül Magyarországon, külföldön átlagosan 199 dollárért, illetve 219 euróért kapható. Ez ugye olyan 69 ezer és 82 ezer forint, de nálunk rájön még pár dolog. Mindenesetre nézzük meg, hogy mennyit kérnek érte azok, akik némi hasznot szeretnének belőle húzni. Nemrég a VGC mutatta meg, hogy az eBay-en már találni olyan PSP-t, ami 329 dollárért húzható be, ami nagyjából 114 ezer forint. Átlagosan tehát olyan 100-120 dollár hasznot tesznek rá, ami olyan 34-40 ezer forint. Ez persze több eladott Portal esetében már igencsak megéri.

Sajnos mivel nem lehet tudni, hogy a Sony jelenleg mekkora készlettel rendelkezik, így azt sem lehet tudni, hogy mikor lesz ismét hozzájutni. A legtöbb külföldi oldalon elfogytak az előrendelések, de több magyar webshopnál is ez a helyzet. A PlayStation Portal egyébként kizárólag Remote Play eszköz, és nem biztosít hozzáférést a PlayStation Plus Premium felhőalapú játékstreaminghez. Ha venni szeretnél egyet, jobban teszed, ha egy kicsit még vársz.

Ezt láttad már?

Elindult az Xbox Black Friday is: 1000 játék, akár 75%-kal olcsóbban

×