Sokan Elon Muskot teszik felelőssé azért, mert sok Tesla-tulajdonos túlontúl elbízza magát a jármű képességeivel kapcsolatban.

2023. 01. 03. – Év elején egy igen érdekes esetről számolt be a német rendőrség, aminek bajor járőrei az A70-es autópályán Bamberg felől Bayreuth irányába haladó Teslát üldöztek hosszú percekig még januárban.

A járőrök úgy látták, hogy a Tesla volánjánál senki sem ül, így elkezdték követni a járművet, majd megpróbálták különböző jelzésekkel a leállósávba terelni. Az autó azonban 15 percen keresztül változatlanul 110 km/h-s sebességgel hasított, egyébként pontosan betartva a közlekedési szabályokat.

A Polizei Bayern sajtóközleménye szerint az elektromos autót egy 45 éves férfi vezethette volna, ha épp nem a délutáni szunyókálást tartja a kocsijában. A férfi állítólag a kényelmesen hátradöntött ülésen aludt békésen, aki még a jelzésekre és a dudálásokra sem kelt fel, amíg a rendőrök próbálták megállítani a Teslát. Aztán valamilyen belső, álombeli intuíció hatására csak feleszmélt, így a rendőrök is feltehettek neki néhány kérdést.

Például, hogy miért szundizott ilyen jót az Autopilot mellett, vagy hogy miért használt kormánysúlyt, illetve miért állt kábítószer hatása alatt? A válasz mondjuk elég hasonlóan hangozna: azért szundizott, mert tudatmódosítót szedett be, a kormánysúly pedig az Autopilot átveréséhez kellett, hogy az azt higgye, a sofőr keze a kormánykeréken van. A részleges önvezető funkció ugyanis aktív figyelmet és jelenlétet igényel (ez a Tesla szabályzatában is írott), ezért egy érzékelő azt figyeli, hogy a vezető valóban fogja-e a kormányt.

Ezt viszont több Tesla-tulaj is a kormányra applikálható súlyokkal cselezi ki. Mivel Amerikában, pontosabban Kaliforniában sokkal szabadabban kezelik az önvezető, sokszor kísérleti technológiákat, úgy különösen sok baleset történt amiatt, hogy a Tesla-tulajdonosok túlságosan könnyelműen kezelik a rájuk vonatkozó szabályokat. Nem ez volt tehát az első eset, amikor volán mögötti alváson kapnak egy Teslást, és valószínűleg nem ez lesz az utolsó.

A Tesla sziesztázó sofőrje ellen közúti közlekedés veszélyeztetésének bűntette miatt indult előzetes vizsgálat. A rendőrség állítólag a jogosítványát is elvette, melyet csak számára pozitív kicsengésű bírósági döntés értelmében kaphat vissza – bár erre aligha van bármi esélye.

(A borítókép egy korábbi, 2019-es esetet ábrázol.)

Ezt is olvasd el:

Így néznek ki a kedvenc filmjeink és sorozataink rajzfilmként | KÉPEK

×