Hát, nem leszel boldog az új megjelenési ablaktól. Sok mindentől függ a készítése, de a TLOU folytatása biztos, hogy nem egyhamar érkezik.

2023.11.03. – Kiderült, hogy leghamarabb mikor landolhat az HBO Max (addigra már csak „Max”) kínálatában az utóbbi pár év egyik legnézettebb sorozatának folytatása. A The Last of Us óriási kritikai és közönségsiker volt: abszolút uralta az év elejének streaming toplistáit, és március óta biztosra lehet venni, hogy készül a 2. évad.

Oké, de mikor?

Bizonyára előtted sem ismeretlen – mi is írtunk róla többször -, hogy az amerikai forgatókönyvírók és színészek munkabeszüntetéssel akarják elérni a magasabb béreket és főleg a sikerdíjazás bevezetését. Utóbbi a filmstúdiókat arra kényszerítené, hogy a streaming szolgáltatókon elért nézettség alapján a bevétel bizonyos százalékát fizessék ki azoknak az íróknak és arcoknak, akiknek a neve készítőként ott virít a stáblistán. Az elvárásuk jogos, hiszen az évtizedes múltra visszatekintő streaming az utóbbi években a legfőbb megjelenési formája lett a sorozatoknak és filmeknek, mégsem épült be új elemként a szerződésekbe, hogy ezen platform után is fizetés járjon a művészeknek. Az írók már korábban megegyeztek a stúdiókkal, de a színészek még mindig vívnak. A sztrájk pedig eléggé visszavetette a TLOU 2. évadának munkálatait.

Forrás: HBO

Egy csütörtöki rendezvényen az HBO hálózat igazgatója, Casey Bloys bejelentette, hogy a második évadot csak 2024 elején kezdik el gyártani, így 2025 első negyedévénél hamarabb biztosan nem kerül adásba – írja tudósításában a Deadline. A folytatás gyártását egyértelműen a Writers Guild of America májustól szeptemberig tartó sztrájkja akadályozta. De a színészek azóta sem állnak rendelkezésre.

„Az egész második évadot felvázoltuk, és készen állunk, amint véget ér a sztrájk”

– mondta a sorozat társalkotója, Neil Druckmann az Entertainment Weeklynek nemrég adott interjújában.

Az első évad kilenc epizódon keresztül dolgozta fel a PS3-generáció végén, 2013-ban megjelent The Last of Us és a következő évben megjelent The Last of Us: Left Behind című kiegészítő történéseit. A sorozat kritikai és kereskedelmi siker lett, az HBO minden idők egyik legtöbbet streamelt műsorává vált, és 24 Emmy-díjra jelölték. A Last of Us showrunnerje, Craig Mazin augusztusban azt mondta, hogy három-öt évadra készül, „de a négy tűnik a legjobb számnak”.

A TLOU nem, a GoT előzmény viszont időben jön az HBO-ra:

Korábban jön a Sárkányok háza folytatása, mint amire számítottunk

×