A dátum hivatalos bejelentésével lényegében el is dőlt, hogy kb. mikorra várható a következő generációs Nintendo Switch konzol megjelenése.

2023.10.21. – A Nintendo nem tervezi a jelenleg forgalomban lévő konzol nyugdíjazását, holott már hét éve a piacon van. Egy friss nyilatkozatból kiderült, hogy a gyártó meddig tervezi szoftveresen támogatni a készüléket. Így talán az sem kérdéses tovább, hogy mikor jön a Switch 2.

A konzolt nem véletlenül tartja nagy becsben a Nintendo. Úgy tudni, eddig több mint egymilliárdos példányszámban adtak el rá játékokat. Maga a konzol (három típusa: a Switch, a Lite és az OLED) pedig közelít a 130 millió darabos összértékesítési küszöbhöz, ami közel 72 milliárd dolláros bevételt hozott. Szép, sőt, annál is szebb, amit reméltek tőle, és ami jó, azon nem kell változtatni – vagy legalábbis nem sokat.

Előbb-utóbb viszont mozdulni kell valamerre, és ha az irány nem is világos, az végre kiderült, hogy a Nintendo meddig óhajtja életben tartani az első generációt. A TweakTown a Nikkei hírei között kiszúrta: a vállalat elnöke, Shuntaro Furukawa 2025 márciusára teszi a konzol életciklusának végét. Ez egyet jelent azzal, hogy a 2024 áprilisában kezdődő 2025-ös üzleti évben még mindenképpen a jelenlegi típusokat fogják támogatni.

„A 2025 márciusáig tartó pénzügyi évben még mindig készíteni fogunk szoftvert a Switch számára.

Reméljük, hogy fenntartjuk a lendületet [és] azon fogunk dolgozni, hogy bővítsük a Switch-üzletágat” – nyilatkozta Furukawa. „Ami pedig a hardvereket illeti: nemcsak az új kereslethez igazodva szeretnénk maximalizálni termelést, hanem a második egységek és cserélhető alkatrészek iránti igényhez is.” Konyhanyelven ez annyit tesz, hogy a következő másfél évben még biztosan lesz tartozék és eszközutánpótlás is. Innentől végképp’ nem lennénk meglepve, ha a jövő évnek legkésőbb a második felében elkezdenék bevezetni a Switch 2-t.

Azért van a piacon jó kézikonzol a Switch-en túl is:

A Deck meg a Switch egy dolog – ilyen kézikonzol kínálat jön még 2023-ban

×