Egy szívhez szóló előzetessel mutatkozott be az új Dragon Ball-sorozat, a Daima.

2023.10.13. – Telnek-múlnak az évek, a Dragon Ball pedig nyomban a 40. esztendejét tölti. Pedig, mintha tegnap izgultunk volna először a kicsi Son Goku felnövéstörténetén, aminek végére csenevész mitugrászból egy egészen példás fiatalemberré érett. Akkor még nem is sejtettük, hogy a valamiért Z címen futó folytatás (ebből a cikkből kiderül, miért) még nagyobb hatással lesz az animék világára, aminek nagyszerűségét azóta sem tudták felülmúlni.

A Dragon Ball Z végére az alkotó, Akira Toriyama is úgy érezhette, hogy Son Gokuval együtt révbe ért a történet, nincs már miről mesélnie, ezért a korábbi sikereket meglovagolni próbáló Toei Animation nélküle volt kénytelen ütni a forró vasat, folytatni az animét. Ennek a Dragon Ball GT lett az eredménye, amit bár a rajongók egy nagyon kicsi hányada őszintén szeret, a többség azonban a stúdióval együtt nagyon mélyen eltemetné.

Toriyama aztán a 2010-es években csak beadta a derekát, és vele együtt a Dragon Ball dicsfénye is visszaállt a Superrel, aminek gigantikus sikere úgy tűnik, hogy kitermeli a saját GT-jét. Toriyama és a Toei ugyanis a nemes alkalmat kihasználva bejelentették a legújabb önálló Dragon Ball-sorozatot, a Dragon Ball Daimát, amiben Son Goku újfent gyerekké változik vissza.

A GT-vel való párhuzam azonban itt véget is ér, Goku mellett ugyanis a többi főszereplő is elvarázsolódik, szóval Krillin, Bulma, Chi-chi, Mr. Sátán, ifjú Sátán, az androidok, Yamcha, Zseniális Teknős, de még Vegita is kiskölökké alakulnak. A történelem már csak azért sem fogja megismételni önmagát, mert az új sztoriért maga Toriyama fog felelni, aki saját elmondása szerint a szívét és lelkét beleteszi a Daimába.

A Toei pedig, hogy alaposan felcsigázza a rajongókat, egy kedves előzetest is megosztott, amit látván nem lesz könnyebb kivárni a 2024-re tervezett premiert. Magyar bemutatóról egyelőre semmit sem tudni, de nem lesz könnyű dolga a szinkronmunkásoknak, hiszen 2022-ben hunyt el Son Goku örökös magyarhangja, Lippai László, aki nélkül nehéz elképzelni egy Dragon Ballt.

Még több Dragon Ball kell?

KAMEHAMEHAAAA! – 17 érdekesség a Dragon Ballról, amit szinte biztos nem tudtál

×