Hivatalosan is a CS 2 a Valve legrosszabbra értékelt játéka a Steamen
Hosszú ideje vártunk már a CS 2-re, amit végre meg is kaptunk a Valve-től. Azonban vannak, akik nincsenek elragadtatva tőle.
Hosszú ideje vártunk már a CS 2-re, amit végre meg is kaptunk a Valve-től. Azonban vannak, akik nincsenek elragadtatva tőle.
Hosszú ideje vártunk már a CS 2-re, amit végre meg is kaptunk a Valve-től. Azonban vannak, akik nincsenek elragadtatva tőle.
2023.10.13. – Furcsa ezt így leírni, de szépen lassan már én magam is régi motoros gamernek számítok. Még így is az egyik legfiatalabbnak számítok a szerkesztőségben, de én már abba a generációba tartozom, akik pendriveon vitték a Counter-Strike 1.6-ot, vagy simán csak CS 1.6-ot az informatika órákra. Emellett persze pörgött a Warcraft 3 és az Age of-sorozat is, de az 1.6 volt az igazán nagy sláger.
Pikk-pakk feldobtuk a gépekre, hiszen akkoriban még nem voltak olyan borsos gépigények, mint manapság, s mivel a legtöbb számítógép egy lanra volt kötve, még csak meg sem kellett szenvedjünk a matchmakingért. Épp ezért mindig is központi helyen volt a CS a szívemben, még akkor is, ha később rendesen elkalandoztam az FPS-ektől. A Global Offensive-ben alig van 500 órám, s sajnos már a CS 2 bejelentése sem tudott elvarázsolni. A Valve szerencséjére nem én vagyok az „átlag gamer”, hiszen hatalmas rajongótábora van még mindig a sorozatnak. A CS az egyik legnézettebb és legismertebb esport cím a piacon, így hát hatalmas szó volt, amikor bejelentették az új játékot.
A Valve sok évnyi pletyka után 2023 márciusában leplezte le, hogy dolgoznak a CS:GO utódján. Bár a Counter-Strike 2 egy frissítés keretein belül érkezett meg, gyakorlatilag egy teljesen új játékról beszélhetünk. A játékmotor teljesen megújult, ahogy friss fejlesztésekben és funkciókban sincs hiány.
Mégis, a temérdek hiba, csaló és egyéb kellemetlenség beárnyékolja a CS 2 első hónapjait. A játék jelenleg a Valve legrosszabb játékának számít a Steamen a visszajelzések alapján.
Persze még nagyon fiatal a játék, így ezt írhatjuk a változást nem kedvelő játékosok kezdeti felháborodásának számlájára. Olyan visszajelzésekkel bombázzák a Valve-ot, mint például a casual játékmódot eltörlése. De olyan negatív visszajelzést is találni, amiben egy felhasználó azt nehezményezi, hogy a CS:GO kikerült a könyvtárából…
Ettől függetlenül még a megkérdőjelezhető Half-Life Source is jobb eredményekkel büszkélkedhet a Steamen, vagyis van hova fejlődnie az új Counter-Strikenak.
Ennek ellenére a CS 2 továbbra is népszerű, pár napja elérte a 24 órás csúcsot, 1 223 144 egyidejű játékossal.
Előzetesen az új Dragon Ball, amiben Son Goku és Vegita is gyerekek