A Counter-Strike fejlesztői márciusban nyári megjelenést ígértek. Ezt nem sikerült teljes mértékben összehozni, ám úgy tűnik, hogy nem kell sokat várni már.

2023.09.20. – A Dota 2 2015-ben állt át a Valve új játékmotorjára, a Source 2-re. Sokan úgy gondolták, hogy a CS:GO átdolgozására sem kell sokat várni. Az első időszakban a közösség tűkön ülve várt a frissítéséket, aztán 2017-2018 környékén inkább már csak mémként merült fel az ötlet. A következő pár év eseménytelenül telt, néhány információmorzsa kivételével nem igazán érkezett hír a motorváltásról. Nagy eséllyel a COVID helyzet sem segített a fejlesztés előrehaladásában, ám 2022 közepére valami megváltozott.

Több CS:GO adatbányász egy Steames hibának köszönhetően megfigyelte a játék fejlesztőinek aktivitását. Hamar kiderült, hogy „_s2” kifejezésre végződő pályákkal töltik a munkanapjaik jelentős részét. Hamar kitalálható, hogy egyből a Source 2-vel kötötték össze ezt a végződést, annyira adta magát a dolog. Később már konkrét statisztikákat vezettek arról, hogy mely Counter-Strike pályák Source 2 verzióival játszadoznak a Valve főhadiszállásán. Mindeközben pedig a Dota 2 fájljaiban egyre több, konkrét utalás kezdett érkezni a játékmotor megújulásáról. A többi azóta már történelem, 2023 márciusában a Valve bejelentette, hogy nyáron érkezik a Counter-Strike 2.

Napokon belül megjelenik a Counter-Strike 2?

A fejlesztők szerda délután, pontban 19:00 órakor egy sejtelmes Tweettel jelentkeztek. Ebben az kérdezték a közösség tagjaitól, hogy mit csinálnak jövő szerdán. Ez elsőre ártatlan kérdésnek tűnhet, de két okból sem az. Egyrészt a Valve / Counter-Strike 2 fiókjának aktivitása sosem véletlenszerű, tudatosan használják hype generálására a fejlesztők. Másrészt ezt a mondatot korábban is használták már a Valve munkatársai.

Counter-Strike - Danger Zone

Counter-Strike – Danger Zone bejelentés

2018 decemberében hasonló üzenettel jelentették be a játék egyik legnagyobb frissítését, amikor is a Danger Zone mód megérkezett a Counter-Strike GO-ba. A fenti jelek alapján nagyon úgy tűnik, hogy jövő hét szerda környékén  jelenhet meg a Counter-Strike 2. Sokak szerint a játék még nincs megfelelő állapotban, hogy teljesen ki lehessen lépni a béta / Limited Test fázisból. Könnyen lehet, hogy a Valve sem vágja még el teljesen a CS:GO-t, különálló branchként tovább létezhet még hónapokig. Második lehetőségként pedig az is felmerülhet, hogy a Danger Zone ekkor érkezik meg a Limited Test kliensbe, azaz szó sincs teljes kiadásról, ám a közösség a teljes megjelenésre szavaz Twitteren.

Borítókép: YT

NEM VICC: 115 millió forintnyi matrica került egy Counter-Strike skinre

×