A Windows soron következő nagy frissítése több újdonságot is magával hoz majd. A Microsoft mérnökeinek lesz még dolga bőven.

2023.08.28. – Nem titok, hogy rengetegen használják a .RAR fájlokat .ZIP helyett Windows platformon. Szintén nem mehetünk el a 7zip saját kiterjesztése mellett sem, ezzel is gyakran találkozhatunk, főleg szoftverek esetében. Aztán persze ott vannak még a TAR és GZ fájlok is. Ezek kezeléséhez ezidáig külsős programokra volt szükségünk. A legnépszerűbb ezek közül a 7zip és a WinRAR lehet. Utóbbi kifejezetten bele is ivódott a felhasználók emlékezetébe, szinte minden egyes PC-n megtaláljuk.

WinRAR - a Microsoft leszámolna a külsős programokkal

WinRAR – a Microsoft leszámolna a külsős programokkal

Nem feltétlenül jó dolog ez, hiszen extra támadási felületet biztosíthatnak az illetéktelen betolakodónak. Éppen az elmúlt hetekben derült ki, hogy a WinRAR komoly sebezhetőségeket tartalmaz. Sokan pedig évek óta nem frissítették a programot, melynek köszönhetően egy RAR fájl megnyitása is komoly galibákat okozhat a Windows felhasználóknak. Éppen ezért volt jó hír, hogy a Microsoft májusban bejelentette a fentebb is felsorolt kiterjesztések teljesen natív, rendszerszintű támogatását. Akkor még nem árulták el, hogy pontosan milyen és melyik frissítés keretein belül érkezhet majd meg a rendszerbe. A Windows 10 már ebből is kimaradt, egyértelműen a 11 van fókuszban a cégnél.

A Microsoft implementálása finoman szólva sem a legjobb

A Neowin csapata az elmúlt napokban megizzasztotta az új funkciót, hiszen a fejlesztői buildekben már elérhető a fejlesztés. Ebben a gyári megoldás mellé még két programot sorakoztattak fel. A WinRAR és a NanaZip méréseivel egészítették ki a történetet, hogy átfogó képet kaphassunk a rendszer nyers erejéről. A számok elég beszédesek, nézzük is, hogy egy középkategória aljára pozicionált processzor és egy korrekt SSD mellett mire képes az algoritmus.

Microsoft megoldása vs. a többiek

Microsoft megoldása vs. a többiek

Egy 24 GB-os archívot tömörítettek ki a három program segítségével. 7zip fájlok esetében közel nyolcszor, RAR állományok esetében pedig akár háromszor lassabbnak bizonyult a Microsoft megoldása. Ez bizony nagyobb fájloknál, bonyolultabb archívumoknál értékes perceket, netán órákat is jelenthet. A TAR állományoknál nem volt megfigyelheti ilyen tendencia, ám hétköznapi felhasználók ritkán használják azt. Remélhetőleg az októberi implementáció előtt még javít a teljesítményen a cég, mert egy egyelőre nagyon kellemetlen.

Forrás: PCFórum

Feladja az Asus: nem gyártja többé ezeket az okostelefonokat

 

×