Sokan vágynak fényes karrierre a YouTube-on, de jóval kevesebben akarnak megdolgozni érte – éppen ezért ritka a nagy siker.

Annyi tartalomkészítő van, mint égen a csillag, ezért talán hihetetlen, hogy mennyire nagyon kevesen tudnak karriert csinálni ezen a platformon. Pedig így van, annak ellenére, hogy a legtöbben azzal a mindig döntő fontosságú céllal vágnak bele, hogy előbb-utóbb ebből éljenek meg. Arról, hogy mekkora tévképzet azt gondolni – és ez generációs népbetegség – hogy csupán önmagamért elég izgalmas vagyok a platformhoz (hisz’ „ki lenne érdekesebb, mint ÉN?”), majd egy másik írásban is érdemes szót váltanunk, de

itt és most koncentráljunk a piszkos anyagiakra.

A YouTube-on történő pénzkeresésről már bebizonyosodott, hogy potenciálisan tényleg jövedelmező lehet, de a kezdők vagy újoncok számára hatalmas kihívást jelent az érvényesülés. A legégetőbb kérdések között, amelyek a kezdetek kezdetén felmerülhetnek, olyanok szerepelnek, hogy hány megtekintésre van szükséged, vagy hogy mennyit fizet a YouTube.

Forrás: Freepik

Rögtön ezzel kezdeni persze megint tévútra vihet, hiszen érdemesebb először objektíven felmérni a saját képességeinket, nehogy csúnyán beégessük magunkat a nézők előtt. Pedig abból is – ha kellőképpen nem érdekel mások lesújtó véleménye (lsd. Varga Irén) – lehet karriert csinálni, hogy valaki hülye, de hidd el: szintén millióból egyszer jön össze. Maradjunk annyiban, hogy ha valamilyen igényes, érdekes és mindenekelőtt VÁLLALHATÓ csatornát akarsz létrehozni, annak sikere sokkal nagyobb arányban múlik a belefektetett stratégián, pénzen és energián, mint a szerencsén.

De még mindig ott az égető kérdés: vajon érdemes-e beletenni a melót? Ez bizony kőkeményen múlik a YouTube-nézettséggel kereshető pénzen, szóval ne álszenteskedjünk – mivel végső soron mindenkit ez motivál, lássuk a bevételi lehetőségeket!

A mértékegység a YouTube-on az 1000 megtekintés – ennyi után csordogál valamekkora bevétel magától a platformtól, de ez sajnos csak aprópénz. Ideális esetben azért azt láthatod, hogy a csatornád minden 1000 megtekintés után elkezd némi bevételt termelni a videóidból. De ez csak azután következhet be, ha a csatornádat felvették a YouTube Partner Programba. Innentől a számottevő bevételhez minden egyes videódnak át kellene lépnie a 100 ezer megtekintést. Íme néhány olyan tényező, amitől erősen függ, hogy hány megtekintéssel lehet rendes pénzt keresni a YouTube-on:

Kiválasztott piaci rés (mi az a téma, amiről még kevesen készítenek kontentet és Te tudsz benne újat nyújtani),

– A bemutatkozásod és az általad nyújtott érték (légy emlékezetes!),

– Nézők elégedettsége (siker csak nagyon sok lájkból, vagy kizárólag tömeges dislike-ból keletkezik – lsd. megint: Irénke),

– Nézők elkötelezettsége (érdemesnek találják-e a csatornádat arra, hogy feliratkozzanak rá és újra meg újra nézzék a tartalmaidat, vagy akarnak-e látni minden újdonságot).

A választott témaköröd nagy szerepet játszik abban, hogy mennyi YouTube-nézettségre lesz szüksége ahhoz, hogy pénzt keress. Azok a csatornák például, amelyek pénzügyekről és technológiáról készítenek videókat, jellemzően több pénzt keresnek 1000 megtekintésenként, mint azok, amelyek komédia vagy játék témájú tartalmakat tesznek közzé. Ez azért van, mert a YouTube-csatornákat a Google Adsense pénzeli, és a rendszer többet fizet a jövedelmezőbb témakörökért. A YouTube-on történő pénzkeresés másik módja az affiliate marketing (termék/szolgáltatás ajánlása a videódban), vagy pl. tanfolyam, tréning értékesítése. Ebben a műfajban már minden azon múlik, hogy mennyire jó az eladói vénád.

Ha a nézőket az affiliate linked segítségével rá tudod venni egy adott termék megvásárlására, akkor 1000 megtekintésenként sokkal többet kereshetsz, még akkor is, ha közvetlenül a csatornádat még nem sikerült pénzkeresővé tenni.

Mennyi pénzt kereshetsz 1000 megtekintésenként a YouTube-on 2023-ban?

Az 1000 YouTube-nézettségenként keresett összeg a fentebb írtak ismeretében már nem kell, hogy meglepő legyen: elég változatos, hiszen nem feltétlenül a tömeg az érdekes, hanem az, hogy a közönség mekkora arányban keresett rá rajtad keresztül a hirdetett termékre, vagy mennyien vásároltak belőle és mekkora értékben. Bugyuta, de szemléletes:

többet hoz a konyhára ezer megtekintés, ha volt köztük akár csak egy személy, aki rajtad keresztül vett Rolex órát, mint ezer néző, aki csupán megnézte a videódat.

Ahogy fentebb írtuk, a pénzügyi és technológiai alkotók 1000 megtekintésenként több pénzt keresnek, mint a szórakoztató vagy játékokkal foglalkozók. Ez azért van, mert az RPM, vagyis Revenue Per Mille (bevétel per egység) magasabb a pénzügyek és a technológia területén, hiszen a hirdetők ezeket a réseket jövedelmezőbbnek találják, mint másokat.

Forrás: Freepik

A Dexerto úgy tudja, hogy videónként ezer darab YouTube-megtekintés napjainkban átlagosan 1-25 dollárt (kb. 350-9000 forintot) jelent a tartalomkészítőnek – annak függvényében persze, hogy mi a tartalom. Ez csak a platformtól beesett összeg; a kereset jóval magasabb tud lenni a szponzorok, vagy saját márkás termékek segítségével, amit a menőbb influencerek bátran ki is használnak.

Tegyük hozzá: a YouTube soha nem hozza nyilvánosságra, hogy mennyit fizet, mert az árak nem stabilak, egységesek és főleg nem változatlanok.: idővel növekednek vagy csökkennek. Az országok és régiók alapján azonban kaphatunk az eddig írtaknál konkrétabb képet a fizetési struktúráról.

2023-ban a YouTube többet fizet az olyan országokból származó megtekintésekért, mint az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kanada és Ausztrália. Az Európa más régióiból, a Közel-Keletről és Afrikából származó országokért valamivel kisebb bevételt generálnak, és végül az ázsiai és csendes-óceáni országok térségek adják a legkevesebb bevételt a YouTube-on (mindez a fizetőképességből, és a közönség anyagi lehetőségeinek változatosságából ered).

A végére érdemes megnézni azt is, hogy a YouTube-nak milyen monetizációs követelményei vannak 2023-ban. Jelenleg kétféleképpen veheted fel csatornádat a Partner Programba:

1. 1000 feliratkozó és 4000 nyilvánosan nézett óra (az elmúlt 365 napban),

2. 1000 feliratkozó és 10 millió nyilvános Shorts-nézettség (az elmúlt 90 napban).

Ez utóbbit a YouTube 2023 februárjában vezette be, de az irányelveik bármikor változhatnak.

És azt láttad mennyit kaszálnak a TikTokerek?

Mennyi?! Egy poszton is vagyonokat keresnek a legjobb TikTokerek – itt a top 10!

 

×