A Starbreeze Studios pontosan annyit mutat meg a készülő játékból, amennyit ezen a ponton kell – sem többet, sem kevesebbet.

Hamarosan sokkal többet is megtudunk a várva várt Payday 3-ról, amiből egyelőre csak rövid ízelítőt mutatnak az alkotók – szúrta ki a Gameranx. Ez lényegében nem más mint a bemutatója a bemutatónak: amikor keveset sejtető módon harangozzák be a beharangozót, ami már sokkal többet fog elárulni a nagy egészről.

A Payday franchise a svéd Starbreeze Studiosé, amelynek a saját története legalább annyira viharos, mint az általa készített játékoké. A Paydayen kívül olyan neves játékokat jegyeznek, mint a The Escape from Butcher Bay, a The Darkness és a Brothers: A Tale of Two Sons. Na meg ők voltak a Behaviour Interactive Dead by Daylightjának eredeti kiadói is.

A Payday 2-t 2013-ban adták ki – és mivel PlayStation 3-ra, PlayStation 4-re, Xbox 360-ra, Xbox One-ra, illetve Windowsra, Nintendo Switch-re, sőt, még Linuxra is megjelent, okkal nevezzük a Starbreeze legnagyobb franchise-ának.

Hogy miért tartott ilyen sokáig a harmadik rész felbukkanása, szintén hosszú történet, de dióhéjban nagyjából annyi történt, hogy a Starbreeze hatalmas kockázatot vállalt az általa felvásárolt és a Payday: The Heistot gyártó Overkill The Walking Deadjére, de a fejlesztéssel kapcsolatos problémák miatt nem tudták letenni az asztalra. Ennek az egy játéknak a kudarca – a svéd törvények értelmében – csődöt is jelentettek, majd azonnal trösztellenes vizsgálat alá kerültek, bennfentes kereskedelem miatt.

2019-ben majdnem tönkrementek, de a Starbreeze és a Payday-rajongók szerencséjére a svéd kormány jóváhagyta a vállalat szerkezetátalakítási tervét, ami szétválasztotta a játékstúdiót és a kiadót. Így kerülhetett a Payday 3 a stúdió jövőjének kizárólagos fókuszába, aminek végre a gyümölcse is beérni látszik.

Egyelőre ennyi: egy rejtélyes, karcos hangú férfi kiosztja a feladatot, ami, „fiúk, egy elég egyszerű meló lesz”. Szóval szerintünk pont, hogy nem. A Payday 3 a Starbreeze Entertainment fejlesztésében és a Prime Matter kiadásában fog megjelenni, de pontos premierdátummal még egyikük se merészelt előhozakodni. A trailer alapján egy biztos csak: ezen a nyáron játékmenetet mutatnak be a game-ből, vagyis a projekt jó úton halad a befejezés felé. Amúgy erre az évre ígérték, szóval bele kell húzniuk.

A legutóbbi kisvideóból egyébként már kiderült a helyszín:

Megérkezett a PayDay 3 előzetese – Ekkor jelenik meg a folytatás

 

×