"Azt hittem, elhányom magam" - Nagyon para horror miatt akadtak ki a nézők
Két gyerek arra ébred az éjszaka közepén, hogy eltűnt az összes ablak és ajtó, sőt az apjuk is.
Két gyerek arra ébred az éjszaka közepén, hogy eltűnt az összes ablak és ajtó, sőt az apjuk is.
Két gyerek arra ébred az éjszaka közepén, hogy eltűnt az összes ablak és ajtó, sőt az apjuk is.
Még tavaly számoltunk be arról, hogy a Terrifier 2 olyan véres lett, hogy a moziban konkrétan ájuldoztak és rosszul lettek a nézők. Most egy friss mozi borzolta fel a kedélyeket a mozivetítéseken, bár ez nem a véres jelenetek, hanem az elképesztő képi világ és a feszültség miatt váltott ki vegyes érzelmeket és rossz közérzetet.
Tavaly év végén jelentették be a Skinamarink című filmet, mely nem sokkal januári megjelenése után vegyes értékelést kapott a kritikusoktól, egyes nézők szerint azonban az egyik legfélelmetesebb alkotás a horrorok közt.
A Life.hu cikke szerint a mozinézők között volt olyan, aki elhányta magát, mások elsírták magukat, vagy reménykedtek, hogy minél hamarabb véget ér. A történet során paranormális eseményeknek lehetünk tanúi, amikor két gyerek arra ébred éjjel, hogy apjuk, sőt az ablakok és az ajtók is eltűntek. Az előzetes alapján valóban nagyon ijesztő a film, mivel nagyon sötét, feszültséggel teli képekkel operál.
Egy néző állítólag azt írta: „azt hittem, elhányom magam és csak arra vágytam, hogy elhúzhassak a moziból.”
A film a kritikusokat azonban nem nyűgözte le. A Rotten Tomatoes oldalán 71%-os értékelést kapott, a Metacritic-en pedig 66 pontot az a 100-ból. A honlapon egy vélemény így szól:
„A Skinamarink inkább felkavaró, mint ijesztő, de a nézők számára, akik képesek vagy hajlandóak ráhangolódni az egyedi hangulatára, ezt a nyugtalanító filmet nehéz lesz elfelejteni.”
A Skinamarink egyébként inkább egy kísérleti film, ami januári megjelenése után hatalmas trend lett a TikTokon. A film a Shudder előfizetéses szolgáltatásban érhető el, ha valaki kíváncsi rá.
Ritka zseniális Rainbow 6: Siege filmet csináltak Pamkutyáék – Nessajjal és Duszka Petivel