Lezárul egy korszak - Teljesen lekapcsolja a 3G-t a Vodafone
A Vodafone végleg elbúcsúzik az ősrégi, de egykoron forradalmi mobilhálózattól.
A Vodafone végleg elbúcsúzik az ősrégi, de egykoron forradalmi mobilhálózattól.
A Vodafone végleg elbúcsúzik az ősrégi, de egykoron forradalmi mobilhálózattól.
Magyarország egyik legnagyobb telekommunikációs szolgáltatója, a Vodafone 2022-ben kezdte el fokozatosan lekapcsolni a 3G-s hálózatát, amely 2023 márciusában ér a végső fázisába. A vállalat Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegye egyes településein már leállította a régi hálózatot,
2023. március 13-án pedig Budapesten és Pest vármegye települései következnek.
Ezt követően pedig március 27. és április 10. között az ország maradék területein és lekapcsolják a 3G-t – figyelmeztetett mindenkit az oldalán a Vodafone. A 3G teljes búcsúztatása után ezen a hálózaton már nem lehet internetes adatforgalmat bonyolítani, ugyanakkor az érintettek továbbra is fognak tudni SMS-t írni és hanghívásokat indítani.
Ezért a Vodafone mindenkinek 4G vagy 5G képes készülékek beszerzését javasolja. Ezt megkönnyítendő az NMHH mobilkészülékcsere-támogatásával 40.000 forinttal megtámogatják azokat, akik a régi 3G-s mobiljukat újabbakra cserélné.
Nagy dobás vagy lehúzás? – Minden, amit az iPhone 15-ről tudhatunk