Egyre több vita alakul ki internetszerte arról, hogy ki lépjen Jolie és Vikander nyomdokaiba. Ezek a nevek merülnek fel a leggyakrabban.

Mivel Angelina Jolie neve már fel sem merül a szerep kapcsán, Alicia Vikandert pedig a 2018-as feldolgozás viszonylagos sikertelensége miatt valószínűleg nem tapsolják vissza a filmesek, nyitott kérdés, hogy kivel lehetne új életet lehelni a videojáték történelem legismertebb női főhősének alakjába. Persze egy mozifilm kérdését egyelőre elvethetjük, mivel a Netflix animációs, az Amazon pedig élőszereplős sorozatot készít a Tomb Raiderből. Utóbbi forgatókönyvét a remek Phoebe Waller-Bridge írja, aki inkább színésznőként ismert, pedig olyan produkciók szerzője ám, mint a Megszállottak viadala és a 007 Nincs idő meghalni.

A főszerep viszont várhatóan nem az övé. Szóval ki legyen Lara Croft?

Szubjektíven összeszedtük, hogy kik mellett érveltek eddig a legtöbben és legésszerűbben a Redditen, illetve más fórumokon. Elég sok szempontot felsoroltak, de szerintünk döntő lesz a származás, hiszen Lara eredetileg angol, így logikus lenne, hogy egy teljes restart esetén brit akcentussal szólaljon meg. Ettől függetlenül messze nem biztos, hogy erre ügyelni akarnak az Amazonnál és nem is kötelességük. Nézzük a legvalószínűbb jelölteket, az internet népétől!

Zendaya

Sokkal tehetségesebb annál, hogy folyton Marvel-filmekben pózoljon, de az HBO-n futó Eufória drámai mélysége után pláne járna neki egy könnyedebb kalandsorozat. Az már köztudott, hogy a csinos színésznő nagy rajongója a Tomb Raider játékoknak, szóval a kötődése pipa, a Dűne 2 meg már kész, így reméljük szabaddá teszi a naptárját, ha rá esik a választás!

Aubrey Plaza

Róla egy rendező, Edgar Wright (Nyomd bébi, nyomd!, Haláli hullák hajnala) szellőztette meg, hogy castingolták az új Tomb Raider mozihoz, de ezt egyrészt senki sem erősítette meg, másrészt a közeljövőben szerintünk nincs esélye egy újabb nagy játékfilmnek. Az HBO-s remekmű Fehér Lótusz után talán ráérne az Amazonnak is, ha komolyan gondolják. Csodás színésznő, kellő komolyság mellett komikus vénával, szóval szerintünk működne.

Hailee Steinfeld

A mindössze 14 évesen Oscarra jelölt, mára érett nővé cseperedett színésznő őstehetség, aki a Hawkeye-ban bizonyította, hogy nagyon fekszik neki az akció, ráadásul az íj is pont olyan jól feszül a kezében, mint Lara Croftnak. Mivel képzett énekesnő, még egy betétdalt is feltolhatna a sorozathoz.

Florence Pugh

A finom arcú színésznő olyan katonás keménységet vett fel a Fekete özvegyben, mint annak a rendje, úgyhogy simán el tudjuk képzelni a harcias régészlány szerepében. Bár a Redditen sokan vannak, akik örömmel látnák az Amazon Tomb Raider sorozatában, nem tartjuk valószínűnek, hogy mostanában ráér. Évekre előre leszerződött a Marvellel.

Amber Midthunder

Aki annyira elmésen, hősiesen és keményen tud elbánni a Predatorral, mint ő a Prédában, annak néhány paranormális katakomba és sírrabló gengszter se állhat az útjába. A 25 éves, indián származású színésznő nem csak azt bizonyította, hogy jól bánik az íjjal, hanem azt is, hogy ha kell, simán uralja egyedül a képernyőt. Elég megnyomni a felvétel gombot és kész – a többit nyugodtan rá lehet bízni.

Millie Bobby Brown

A Stranger Things sztárja akkora bombasztikus őstehetség, hogy lassan vigyáznia kell, nehogy elhasználódjon az arca. Simán és egyszerűen mindenki őt akarja, ha női főszerepről van szó, és a Damsellel hamarosan elkalandozik a fantasy világába is. Szerintünk ez legalább olyan jól fog neki állni, mint Enola Holmes karaktere, de már azt is bizonyíthatja vele, hogy mennyire hiteles harcos karakter. Meglátjuk.

Anya Taylor-Joy

Akárcsak Brown: főnyeremény a csaj, mert évek óta senki nem tud neki olyan szerepet adni, amit ne a legmagasabb minőségben játszana el. A hátborzongató The VVitch óta mindenben tarol, amiben megjelenik, legyen az részeges sakkzseni (A vezércsel), viking amazon (Az Északi), vagy simán a legokosabb az asztalnál (A menü). Nála is inkább az lehet majd a gond, hogy nem ér rá. Tehetségben nincs hiány, ráadásul angol származású, akárcsak Lara.

Simone Ashley

A Szexoktatás és a Bridgerton család színésznője ugyancsak a brit vérvonalat erősítené, hiszen angol-indiai származású. A gazdag kultúrája kellő érzékenységet is kölcsönözne neki a régészlány szerepéhez, az arisztokratikus megjelenés meg már tudjuk, hogy jól áll neki, szóval nem rossz ötlet, és egyre több támogatója van.

Cobie Smulders

Az Így jártam anyátokkal vagány színésznője szépen kibújt a skatulyából, amikor elment titkosügynöknek a Marvelhez. Maria Hill szerepe remekül kiemeli a szépséges színésznő harcias vénáját, plusz, lévén kanadai, a brit korona polgára, és egyszerre áll jól neki a katonás keménység, meg a finom érzékenység.

Alexandra Daddario

Elnézést, de ez mellbedobásos győzelem lenne. Az igéző szemű Daddario nem csak alkatra tökéletes választás a szexi Lara Croft szerepére, hanem azért is, mert egyszerre képes vagány és hősies nőt, illetve gyámolításra szoruló, bizonytalan lánykát alakítani. Lara ugye mindkettő érzelmi hegyet-völgyet bejárja, szóval jól jönne egy szélsőségeket is eljátszani képes színésznő. Márpedig ő ilyen.

A készülő Tomb Raider sorozatról itt írtunk többet:

Nincs megállás – Jön az élőszereplős Tomb Raider sorozat is

 

×