A héten teljesen ingyen személyesen is meg lehet nézni a művészet következő nagy vívmányát, aminek magyar alkotók is az úttörői.

A mesterséges intelligenciával kapcsolatban az ember mindig az öntudatra ébredő Skynetet, gonosz terminátorokat, vagy az átlagosnál okosabban funkcionáló, és nyilván az emberi munkát elvevő, robotokat látja maga előtt. Nos, mindenben van valami valóságcsíra, ugyanakkor a mesterséges intelligencia irányú fejlesztések a valóságban még ezeknél is sokkal érdekesebbek, melyek már olyan, korábban érinthetetlennek hitt területeket is kezdenek meghódítani, mint a például a művészet.

Mostanság egyre-másra hallhatunk egy-egy újabb képgeneráló AI megjelenéséről, melyek előre meghatározott stílusban képesek szinte bármilyen képet megrajzolni, amit leír neki a túloldalon ülő kreatív. Ez a folyamat azonban a közhiedelemmel ellentétben nem egy egyszerű mutatvány, és még az ingyenesen elérhető programokkal is hosszú órákba telhet, mire olyan alkotást kapunk, ami legalább közel állt az elképzeléseinkhez.

Ilyenekkel mi is próbálkoztunk már, amikor megjelent egy hasonló app, a valódi kreatívok azonban ennél sokkalta professzionálisabb szinteken alkotnak. Pár szerencsés például nem publikus, vagy akár saját rendszerrel dolgozik, melyeket a „nagy szemű rózsaszín pocakos kiskutya egy gumikacsával” paramétereknél komplexebb, jelentősen hosszabb és konkrétabb dolgokkal kell táplálni. Vagyis nem elég tűpontosan elképzelni a végeredményt, azt szavakkal körül is kell tudni írni úgy, hogy azt a program tökéletesen megértse, majd képes legyen a digitális eszköztárával vizuális formába önteni.

Kő Attila – After Inhalation

Mivel egy kifejezetten újfajta dologról van szó, jelenleg nagyon sok a kérdés is körülötte, művészeti oldalról pedig még több a probléma és az aggodalmaskodás. Sokan ugyanis attól tartanak, hogy a művészeti mesterséges intelligenciák idővel a kreatív szakmákban is kiválthatják az emberi munkát. Bár valóban igaz, hogy a program átalakíthatja a folyamatokat, de mivel nem egy önműködő rendszerről beszélünk, még ha igazuk is lenne, az emberi tényező mindig jelen kell legyen.

De van egy másik felhasználási módja a művészeti AI-nak, amit néhány magyar művész a nemzetközi közönség előtt is bemutat – méghozzá Budapest szívében, ingyenesen.

2022-ben ugyanis ismét megrendezésre kerül az Art Market Budapest, ami a nemzetközi feltörekvő kortárs művészek és művészetek egyik legizgalmasabb eseménye, nevezhetjük Mekkájának is. Ezen a nemzetközileg elég népszerű és látogatott eseményen kerülnek kiállításra Magyarország legtehetségesebb mesterséges intelligenciával is dolgozó művészeinek alkotásai, akik a 3DAI-ART művészeti kezdeményezésének keretében egészen újszerű módon közelítik meg a fent vázolt problémát.

Kő Attila – Fractal Ringcircle

A művészek ugyanis az AI segítségével létrehozott alapképeket, hatásokat finomítják tovább, majd hagyományosabb művészi módszerekkel és eszközökkel egészítik ki, hogy végezetül a legtökéletesebb alkotásokat kapják. Az így létrejött gyűjteményeket pedig kurátorok válogatják külön, azaz a klasszikus művészetet keverik a mesterséges intelligenciával.

A 3DAI-ART több szupertehetséges művésze és társulása is képviselteti magát a kiállításon, így látható lesz Kő Attila, Ion Ashler, Venice, illetve El Rifle csodálatos, speciális nyomtatással készített képei.

Az Art Market Budapesten kiállított alkotásokat október 6. és 9. között lehet megtekinteni az eseménynek helyt adó Bálnában – méghozzá az első napon, azaz 6-án, csütörtökön 11:00-tól 19:00-ig teljesen ingyenesen. A további időpontokra 2500 forintos napijegyet kell váltani, de a hivatalos oldalon ennél olcsóbb opciók (diák/nyugdíjas) is akadnak.

Ha pedig az is érdekel, hogy a kiállított műveket milyen úton-módon készítették, akkor érdemes lesz a héten ráfrissítened a Leetre, ugyanis megszólaltatjuk magukat az alkotókat is. Addig viszont érdemes lehet a RetroShock gondolatébresztő videójával hangolódni a kiállításra:

Ezt is érdemes elolvasnod:

https://leetgaming.com/2022/08/05/kiserteties-ilyenek-lesznek-az-utolso-szelfik-a-mesterseges-intelligencia-szerint/

 

https://leetgaming.com/vga-kartyak/

×