Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki meg szeretné szerezni ezt a gyűjteményt. Viszont minden valaha készült konzol benne van.

Egy francia gyűjtő, Kario30 hosszú éveken keresztül gyűjtötte a videojátékokat, most azonban úgy döntött: eladja az egészet. A gyűjteményben szinte az összes valaha készült videojáték-konzol benne van, a teljes gyűjteményt pedig majd 1 millió dollárért árulja az eBay-en. Ez nagyjából 400 millió forintnak felel meg. A teljes kollekcióban mintegy 2400 különböző gépet találunk, amelyek az elmúlt fél évszázadot ölelik fel. Beleértve a konzolok/kézikonzolok standard és különböző színű változatait, sőt a limitált kiadásokat is.

A gyűjtemény több mint 2400 konzolból áll, az elmúlt 50 évből.

Kaori30 persze hosszú utat tett meg addig, hogy ezt a gyűjteményt teljessé tegye. Még a 90-es évek elején kezdte el gyűjteni a konzolokat, aztán a 2000-es években szintén eladta az egészet. Aztán ismét elkezdte elölről, majd 2011-ben abbahagyta, nem volt rá ideje. 2018-ban azonban a gyűjtő Japánba utazott, ott pedig visszatért a konzolszenvedély. Ez vezetett el végül a jelenlegi kollekcióhoz.

A teljes listát is fel sem lehetne sorolni, annyira hosszú, hiszen 2400 konzol van benne. Ha érdekel a teljes lista, akkor látogasd meg az eBay oldalt. Ha pedig van felesleges 984 ezer euród, akkor meg is veheted.

Ezt láttad már?

https://leetgaming.com/2022/08/31/ezeken-a-horrorfilmeken-garantaltan-osszefosod-magad-a-tudomany-szerint/

 

https://leetgaming.com/iskolakezdes/

×