Íme az összes játék, ami PlayStation 5-ön 120 FPS-ben hasít
Összeszedtük az összes olyan PlayStation 5-ös játékot, ami elméletben támogatja a 120 FPS-t.
Összeszedtük az összes olyan PlayStation 5-ös játékot, ami elméletben támogatja a 120 FPS-t.
Összeszedtük az összes olyan PlayStation 5-ös játékot, ami elméletben támogatja a 120 FPS-t.
A legújabb generációs konzolok egyik legmenőbb tulajdonsága, hogy magas felbontás mellett is képesek lehetnek elérni a 120 képkockát per másodperc. Persze sokan gondolhatják úgy, hogy ekkora FPS-szám már fölösleges „mert hát az emberi szem amúgy sem lát 24-30 FPS-nél többet”, ez azonban a játékok esetében nem pont így működik.
A magasabb képkockaszám ugyanis egy videojátékban egyet jelent a simább, gördülékenyebb teljesítménnyel. Ehhez nem is kell nagyon sokat tennünk, csak nézzünk meg egy játékot 30, majd 60, aztán 120 FPS mellett futni, és azonnal rájöhetünk, hogy mennyit számít a gyakorlatban. Spoiler: sokat.
Tény, hogy a legtöbb ember számára egy egyjátékos, történet orientált játék során bőven kielégítő tud lenni már a 60 FPS is, ugyanakkor magasabb felbontás – mondjuk 4K – mellett már bőven előjönnek a 120 FPS előnyei. Ez pedig az újabb, pontosabban a kurrens generációs konzolokon sem lehetetlen többé – köszönhetően a megnövekedett teljesítménynek, így egyre több és több fejlesztő frissíti a játékát az újabb lehetőségekhez.
Ez alól pedig a PlayStation 5 sem kivétel, amin már megannyi remek alkotást élvezhetnek a játékosok a lehető legmagasabb képkockaszámmal. Akkor legalábbis, ha megfelelő monitort vagy TV-t használjuk, ami képes a 120 Hz-es frissítésre. Ha pedig minden passzol, akkor indulhat a mandula, feltéve, ha az éppen pörgetni kívánt cím is támogatja a magasabb fordulatszámot.
A 120 FPS mellett érdemes lehet még bekapcsolni a PS5 VRR-funkcióját is! (A listát folyamatosan frissítjük.)
Játék | Felbontás | Ingyenes a frissítés? | Frissítés dátuma |
---|---|---|---|
Borderlands 3 | 1080p | Igen | Nov. 2020 |
Call of Duty: Black Ops Cold War | 1200p | Nem | Nov. 13, 2020 |
Call of Duty: Vanguard | 1200p | Nem | Nov. 5, 2021 |
Call of Duty: Warzone | ~1512p | Igen | Júl. 2021 |
Destiny 2 | Dynamic 1440p | Igen | Dec. 8, 2020 |
Devil May Cry 5 Special Edition | 1080p | Nem | Nov. 2020 |
Dirt 5 | — | Igen | Nov. 2020 |
Doom Eternal | 1548p | Igen | Jún. 29, 2021 |
Fortnite | 1440p | Igen | Dec. 2020 |
Ghostrunner | – | Igen | Szep. 2021 |
Knockout City | 1440p | Igen | 2021 |
Monster Boy and the Cursed Kingdom | 4K | — | — |
Nioh | ~1080p | Igen | Feb. 5, 2020 |
Nioh 2 | ~ 1080p | Igen | Feb. 5, 2020 |
OlliOlli World | 4K | Igen | 2021 |
Quake | 4K | Igen | Okt. 2021 |
Rainbow Six Siege | Dynamic 4K | Igen | Dec. 1, 2020 |
Resident Evil 2 | 4K | Igen | Jún. 13, 2022 |
Resident Evil 3 | 4K | Igen | Jún. 13, 2022 |
Resident Evil 7 | 4K | Igen | Jún. 13, 2022 |
Rocket League | 1512p | Igen | Aug. 18, 2021 |
Tony Hawk’s Pro Skater 1+2 | 1080p | Nem | Márc. 26, 2021 |
The Touryst | – | Igen | 2021 |
Uncharted: Legacy of Thieves Collection | 1080p | Nem | Jan. 28, 2022 |
WRC 9 | 1080p | Igen | Nov. 2020 |
via – Android Central
PS1-től PS5-ig: Íme az összes játék a PS Plus Game Pass-féle játékszolgáltatásából