Íme a következő generáció - Az AMD bemutatta a Ryzen 7000-es újdonságokat
Hozta a kötelezőt a vörös óriás, ám sokak szerint kevés lehet még ez is az Intel ellen.
Hozta a kötelezőt a vörös óriás, ám sokak szerint kevés lehet még ez is az Intel ellen.
Hozta a kötelezőt a vörös óriás, ám sokak szerint kevés lehet még ez is az Intel ellen.
A napokban zajlik a Computex kiállítás, melyen több neves gyártó is bemutatja legújabb fejlesztéseit. Az AMD sem kivétel, régóta lehetett számítani már arra, hogy itt leplezhetik le a Ryzen 7000 szériát és a hozzá tartozó alaplapokat. Ezúttal sem kellett csalódnunk, hétfőn megismerhettük az új lapokat és betekintést nyerhettünk az érkező processzorok játékteljesítményébe is.
Ahogy azt sejteni lehetett, első körben három szériát vásárolhatunk meg a polcokról. A B650 a B széria előnyeit viszi tovább, így kellemes áron korrekt felszereltségű lapokat kaphatunk majd, ám hardcore tuningra nem ez lesz a megfelelő választás. Az X670 széria két részre szakad, az E jelű változatok lesznek a legjobban felszerelt és legnagyobb tuningpotenciállal rendelkező lapok, ám a „sima” változatoknak sem kell majd szégyenkezniük.
A PCIe Gen 5.0 támogatás itt is alap lesz már, ám alaplap kategóriánként eltér majd, hogy mire használhatjuk. A B650 esetében csak az M.2 SSD-k profitálnak belőle, míg X670-nél már a videókártyák is. HDMI/DP portokban sem lesz hiány, illetve a Wifi 6E és Bluetooth 5.2 támogatást is rengeteg lapban megtaláljuk majd.
A CPU egységekről sokkal kevesebb szó esett, várhatóan ezeket később akarja majd ellőni az óriáscég. Órajel fronton sokat fejlődnek a processzorok, gameplay közben villantottak egy 5.5 GHz-es értéket, mely eddig csak álom volt az átlagos felhasználók számára. Azt is megtudhattuk, hogy kétszer több L2 Cache jut majd egy magra, mint eddig, illetve egyszálas teljesítményben is legalább 15%-ot javul a következő Ryzen széria. Az előzetes pletykákhoz képest ezek némileg gyengébb értékek, sokan már az Intel 13. generációjának adnák a virtuális aranyérmet, a valós tapasztalatokra azonban még rengeteget kell várnunk.
Forrás: Videocardz
Így óvd meg a géped – Tönkreteszi egy frissítés a Windows 10 és 11 rendszereket