Két legyet ütnének egy csapásra.

Iparágon belül szinte nyílt titokként kezelik egy ideje, hogy az Apple is erőteljesen dolgozik egy kihajtható-becsukható készüléktípuson. Míg a Samsung már lassan a negyedik generációt adja ki az ilyen kialakítású (Flip, Fold stb.) telefonokból, addig az almás cég még javában a tervezési fázisban tarthat csak. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy az Apple az elmúlt évtizedekben mindig igyekezett a „tökéletességre” törekedni és bizony vannak még gyermekbetegségei a technológiának.

Érkezik az iPad-iPhone hibrid, de még jó sokat kell várnunk rá!

 

A korábban már többször bizonyított Ming-Chi Kuo ismét csöpögtetett néhány információt. Az szinte biztos, hogy teljesen kinyitott állapotában körülbelül 9 inch-es átmérővel rendelkező kijelzőről beszélhetünk. A felbontását pontosan nem tudni, az biztos, hogy a pixelsűrűség az iPhone és iPad között alakul majd, így a képminőséggel biztos nem lesz problémánk. A kialakítás miatt jelen pillanatban csak az OLED technológia jöhet szóba, melyet a 12. generáció (ha az X-et nem számoljuk) óta már az alap iPhone és iPhone Mini típusokban is használ a cég. A panelt nagy eséllyel az LG szállíthatja majd, ahogy a korábbi években ezt már többször is megtette. Még szorosabbá fűződhet a két óriáscég közötti kapcsolat, elég csak a pár hónapja bejelentett LG Store – Apple kooperációra gondolnunk.

Az Apple a több mint egy évtizede csiszolt iPhone OS és iPad OS rendszereknek köszönhetően hatalmas előnybe kerülhet a többi gyártóval szemben, ha megfelelő módon sikerül ezt ötvözni egy készülékben. Az előzetes információk 2024-et jelölték meg, mint a készülék potenciális megjelenési időpontja, ám a friss szivárgások alapján 2025 előtt nem érdemes ezzel kalkulálni.

Forrás: Notebookcheck

Ha ellopják vagy elhagyod az iPhone-od, az Apple mostantól duplán figyel rá

https://leetgaming.com/2022/03/28/warzone-clash-royale-mortal-kombat-indul-a-samsunggamer-nights-2-0/

×