Limitált változatot is várhatunk majd.

A gamer közösség jelentős része nagy figyelemmel várta március 30-át, hiszen az Intel ekkorra jelentette be az ARC szériás videókártyáinak hivatalos leleplezését. Az szinte borítékolható volt, hogy első körben a hordozható gépekbe szánt egységek érkeznek meg, ám az esemény végén egy limitált szériás asztali VGA is felbukkant a streamben.

Nézzük is, hogy mivel lépne be az AMD és az Nvidia mellé az Intel!

A grafikonról tökéletesen leolvashatjuk, hogy közérthető számozással érkeznek majd az Intel laptopos (és feltehetőleg az asztali) videókártyái. ARC 3, 5 és 7 kategóriákra osztotta fel őket az óriásgyártó, hasonlóan a Core i3,i5,i7 processzorokhoz. Így specifikációk nélkül is hamar leeshet számunkra, hogy mely kategóriába soroljuk az adott egységeket. Az ARC 3-ba tartoznak a szerényebb teljesítménnyel és videómemóriával megáldott GPU-k, míg az ARC 7-nél már 16 gigabájtnyi VRAM-ot is fellelhetünk 150 wattos (-laptopról beszélünk még mindig-) fogyasztás társaságában.

Jól látható, hogy kompetitív és AAA körülmények között is megállja a helyét a leggyengébb, Arc 3 kategória, igazán nincs szégyenkezni valója a cégnek, mindenhol teljesíthető a 60/90 FPS. Arc 5 és 7 esetén pedig a 144 sem lesz majd akadály, ám ezek nyers ereje csak nyáron derül ki. Több új, a kártyákkal érkező technológiát is belengetett a cég:

  • Intel XMX Ai magok, melyek jelentősen felgyorsítják a gépi tanulással és mesterséges intelligenciával kapcsolatos műveleteket
  • XeSS (Xe Super Sampling) – Az AMD FSR és NVIDIA DLSS technológia ellenfele, melynek működéséről az >alábbi< bejegyzésben olvashatsz kicsit bővebben
  • Rendelkezni fog AV1 hardveres támogatással is a GPU, mellyel kiváló minőségben streamelhetünk vagy rögzíthetünk videókat
  • Integrálásra kerül az Intel Deep Link technológia is, melynek köszönhetően tökéletesen együttműködik a GPU az Intel processzorokkal és integrált grafikai egységekkel

  • Az ARC Control személyében kapunk egy minden földi jóval ellátott szoftver is, melyet bejelentkezés nélkül is használhatunk a cég ígérete szerint. Streamelhetünk, tuningolhatunk vagy épp egy kattintással frissíthetjük az aktuális driverre az Intel kártyánkat.

 

2022 nyarán megérkezhetnek a dedikált asztali videókártyák is. Az Intel stream végén egy pár másodperces blokkot kapott az egyik ilyen egység, feltehetőleg egy limitált kiadásról van szó. A design már ismerős lehet, a korábban már látott két ventilátoros és négy kimenettel (1xHDMI + 3xDP) rendelkező felépítés köszöntött vissza a videóban. A fentiek jól hangzanak, egy dolog dönthet csak az Intel sorsáról, az pedig a továbbra is teljesen ismeretlen árazás.

Szerinted ütőképes lehet majd az Intel a két „nagy öreg” mellett?

A Facebook egy politikus cégének fizetett, hogy hamis híreket terjesszen a TikTokról

×