Az Instagram vezetője, Adam Mosseri maga árulta el, hogy hogyan működik a platform, mi alapján dobálja fel a felhasználóknak a posztokat.

Nagyon sokakat mozgat az a kérdés, hogy a közösségi portálok, a TikTok, a Facebook, vagy az Instagram háttérben futó algoritmusa milyen szempontok alapján rakja elénk a látott tartalmat – és zár vele tulajdonképpen egy digitális buborékba. Persze sok dologra a felhasználók az évek alatt már maguktól is rájöttek, most az Instagram egyik vezetője, Adam Mosseri öntött tiszta vizet a pohárba, és leplezte le a rendszer működési elvét egy blogbejegyzésében.

Az Instagram nagyjából 5 évvel ezelőtt váltott módszert, amikor a kronologikus feedről – vagyis az időrendi megjelenésről az algoritmusra váltott. A szakember azzal kezdi az ismertetést, hogy alapvetően nem feltétlenül algoritmus dönti el, hogy mit látunk és mit nem. Bizonyos kódok rangsorolnak, pontoznak tartalmakat és embereket-profilokat.

Ennek az lenne a célja, hogy olyan fotókat és videókat lássunk, amelyek a barátainktól, a családtagjainktól és azoktól származnak, akikhez a legközelebb állunk.

How Instagram's Algorithm Really Works (2021 Inside Look)

Minden egyes posztot a belőlük kinyert információk és jelek alapján rangsorolnak, de Mosseri szerint bizonyos tartalmak népszerűségét is figyelembe veszik, ahogyan profilozzák a közelmúltbeli aktivitást és az interakciókat is. Az Instagram ezután arra használja fel ezeket, hogy pontosan megjósolja, mennyire valószínű, hogy elidőzünk, kommentelünk, lájkoljunk és/vagy lementünk egy posztot.

Minél nagyobb a valószínűsége, hogy kivált belőlünk valamit, annál nagyobb eséllyel dobja fel nekünk – ami így akár egyre feljebb/előrébb is kerülhet.

A bejegyzésben Mosseri megemlíti még a hírhedt árnyéktiltást is, bár erről sokat sajnos nem árulhatott el. Csupán annyit tudhattunk meg, hogy jelenleg is prioritásként kezelik a dolgot, most például egy olyan újításon dolgoznak, amivel a felhasználókat tudják tájékoztatni az ilyen tiltásokról (miért történt, kit és hogyan érint).

Ha erről neked is a Black Mirror idevágó része ugrik be, sokat nem is tévedsz. A közösségi portálok célja az, hogy a lehető legtöbb időd kösse le, amit csak úgy tehet meg, ha folyamatosan olyan tartalmakkal bombáz, amelyekkel reakciókat vált ki. Ez természetesen nem a világuralmi törekvéseikkel ágyaznak meg, csupán közvetlen üzleti érdekük, hiszen így sokkal hatékonyabban tudják értékesíteni a reklámfelületeiket.

Ez persze sokaknak egyáltalán nem tetszik, sőt, a módszer miatt kialakult un. buborékokat teszik felelőssé az egyre jobban polarizálódó véleményekért, társadalmakért.

https://leetgaming.com/termekek/ujdonsagok/

×