Játékosok, akik komoly karriert futhattak volna be.

Minden elvesztegetett tehetség fájó tud lenni a „külső megfigyelők” számára, legyen szó az élet bármely területéről. Nincs ez másképp az esport, így a CS:GO világában sem, sajnos itt is bőven akadtak olyan játékosok, akik többre vihették volna. Valakinél a szorgalom, másnál a kitartás vagy a motiváció hiányzott, de valószínűleg egyeseknél az döntött, hogy nem támogatta őket senki a nehéz időkben.

Lássunk most tíz olyan CS:GO játékost, akiknél valami hiányzott ahhoz, hogy a legjobbak közé kerüljenek, illetve ott tudjanak maradni!

RUBINO

Ruben Villarroel 2014 januárjában, a H2k Gaming színeiben tűnt fel először, de korábban már több évet eltöltött Counter-Strike 1.6-ban. A norvég-chilei kettős állampolgár 2015-ben és 2016-ben élte aranykorát, amikor az LGB eSports, illetve a Team Dignitas aktuális csapatait erősítette. A Dignitas után nem igazán találta a helyét, több helyen is próbálkozott, kevés sikerrel. A North-nál és a 2019 nevű felállásban egyaránt két hónapot töltött el, de a Heroic-nál is csak öt hónapig játszott. Teljesítményét nem segítette depressziója és motiválatlansága sem, amelyekről többször is beszélt nyilvánosan. Végül a Nordavind-nél fejezte be, ahol 2020 márciusától több hónapon át már csak inaktív játékosként volt jelen. A RUBINO mostanság VALORANT-ban próbálkozik, ahol január végén leigazolta a Team Heretics. A First Strike európai tornájának győztese hatodik embernek igazolta le a 27 éves játékost, akit talán most már a siker is utolér majd.

RUBINO 2018-ban a StarSeries iLeague Season 4 során.

WorldEdit

Georgi Yaskin azonnal rányúlt a CS:GO-ra, amint megjelent a Valve új játéka. Valamivel több, mint két évig kisebb csapatoknál fordult meg, majd 2015 februárjában leigazolta a FlipSid3 Tactics, ahonnan 3 év és 8 hónapon át nem is ment sehova. WorldEdit hét Major versenyen is szerepelt az amerikai szervezet képviseletében, de hatszor a csoportkörből sem sikerült továbbjutniuk. A FlipSid3 a közösségen belül már-már mémmé vált azzal, hogy mindig ott vannak nagy tornákon, majd az első szakasz során azonnal kipottyannak. Ezt más eseményeken sem tudták kompenzálni és 2017 végén ki is estek a CS:GO vérkeringéséből. WorldEdit huszonegy LAN versenyen járt, de még csak döntőbe sem jutott soha, pedig a FlipSid3-os korszaka elején az egyik legtehetségesebb AWP-snek tartották. A probléma ott kezdődött, amikor nem tudott sniperkedni, márpedig ez elég gyakran előfordul egy mérkőzésen. Riflerként nem állta meg a helyét a profik között, később pedig már az AWP-s tudása is kopni kezdett, amin a fegyver nerfelése és a meta változások sem igazán segítettek. Az orosz játékos 2020 augusztusa óta csapat nélkül van, miután a pro100 – többekkel együtt – elengedte a szervezettől.

WorldEdit az IEM Katowice 2019 Main Qualifier alatt.

DaZeD, AZK, steel, swag

Nem hiszem, hogy bárkinek is be kellene mutatni az iBUYPOWER-féle meccsfixálást, ami a CS:GO történetének addigi legnagyobb botránya lett és még a mai napig sokszor felemlegetjük. Az ominózus BO1-es CEVO mérkőzésre 2014 augusztusában került sor, amikor a sokkal esélyesebb iBUYPOWER 4:16-ra kikapott a NetCodeGuides csapatától. A találkozón nevetséges dolgok történtek, ennél nyilvánvalóbb aligha lehetett volna, hogy bundázás történik. Az egészben az a legszomorúbb, hogy csupa jó képességű játékos került az örökös eltiltás sorsára (Valve eseményeken, ugyanis a DreamHack és az ESL 2017-ben feloldotta a tiltásokat), akik egyébként is a CS:GO világ egyik titkos favoritjának bizonyultak és komoly jövő előtt álltak. A csapatból egyedül Skadoodle nem vett részt a csalásban, így ő folytathatta karrierjét és a sors iróniája, hogy 2018-ban Major versenyt nyert a Cloud9 színeiben. Mostanra már ő, illetve egykori csapattársai is VALORANT-ban próbálkoznak, ki több, ki kevesebb sikerrel.

 

crazyguy

A legtöbbek számára ismeretlennek hathat Cong Anh Ngo neve, pedig crazyguy az ázsiai régió egyik legnagyobb reménységének számított. A vietnámi játékos 2015 végén robbant be a köztudatba, komolyabb hírnévre pedig akkor tett szert, amikor a HLTV külön videót szentelt neki, aminek a „Beast from the east” („A keleti bestia”) címet adták. Az akkor 19 éves játékos valamivel később, 2017 elején került be egy nagyobb csapatba, akkor a Recca Esports szavazott neki bizalmat. Crazyguy nem más, mint BnTeT helyére érkezett a felállásba, de pár hónapot követően távozott is a szervezettől. Egyrészt nem sikerült kijutniuk az ázsiai Minorra, másrészt pedig nyelvi akadályokra hivatkozott, ugyanis egyedüli vietnámiként szerepelt a négy indonéz játékos mellett. Innentől nem is volt számára visszaút, elindult a lejtőn. Mindössze tizenhat napot játszott a 5Power-ben, majd alig két hónapnyi UTM-es korszak következett. Ezt kevésbé ismert csapatok követték, majd végül 2019-ben, csupán 23 évesen, visszavonult a játéktól.

Crazyguy a 2018-as eXTREMESLAND versenyen. (Forrás: Liquipedia)

mertz

Daniel Mertz tehetségére hamar felfigyelt egy olyan patinás szervezet, mint a North, amely 2017 áprilisában előbb a fiókcsapatába szerződtette, majd 2018 februárjában már az első számú felállásban kapott helyet. Ott alig öt hónapot töltött el, ám így is részese volt a DreamHack Tours győzelemnek, de két további tornán is egészen az elődöntőig meneteltek. Aztán 2018 nyarán megváltak tőle, elsősorban toxikus viselkedése, dühkezelési problémái miatt. Mertz egy másik dán szervezettől, a Heroic-tól kapott egy újabb esélyt, de innentől kezdve már a sikerek is elkerülték. Egyre inkább lejjebb került a ranglétrán, így előbb a Singularity, majd a Copenhagen Flames, végül pedig az x6tence aktuális felállásában szerepelt. Jelenleg a frissen verbuvált Nordavind-ben vitézkedik, méghozzá zseniális mutatókkal, de nagy kérdés, hogy lesz -e még esélye a világ élvonalába jutni.

Mertz 2018-ban, a DreamHack Masters Stockholm során.

twist

Simon Eliasson neve nem ismeretlen a CS:GO rajongók számára, megfordult a fnatic, a Ninjas in Pyjamas és a GODSENT szervezeténél is. A probléma abban gyökerezik, hogy sehol sem tudott egy évnél tovább megragadni, ráadásul az említett organizációk mellett, további nyolc csapatban szerepelt még. Ez azt jelenti, hogy összesen tizenegy helyen játszott, de a fnatic és a GODSENT két eltérő időszakban is szerződtette. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy twist egy igazi vándormadár, aki nem igazán találja a helyét. Erről ő maga is többször nyilatkozott, mint ahogy arról is, hogy karrierje elején több rossz döntést is hozott és akadt, hogy elutasított olyan ajánlatot, amiről később kiderült, hogy nem kellett volna. Twist fénykorát 2015-ben és 2016-ban élte, viszont 2018-tól egy komoly visszaesést tapasztalhatunk a játékában. A Ninjas in Pyjamas januárban vált meg tőle, ami annak fényében egyáltalán nem meglepő, hogy az elmúlt hónapok folyamán egyre rosszabbul teljesített. Nehéz megmondani, hogy a 26 éves svéd játékosnak lesz -e még komoly lehetősége a CS:GO világában, de én arra tippelek, hogy nem.

Twist a tavalyi IEM Katowice alatt, még a NiP játékosaként.

EspiranTo

Rokas Milasauskas 2015-ben, tizennégyévesen került kapcsolatba a CS:GO-val és sikerült elég gyorsan felvennie a ritmust. A következő év végén már a legjobb litván csapatnak volt a tagja, 2017-ben pedig megalakult a MANS NOT HOT, ami a későbbi Imperial alappilléreként szolgált. Utóbbival EspiranTo számos tornát meg is nyert, ráadásul a 2018-as DreamHack Open Summer-ön megválasztották a verseny legértékesebb játékosának. Ezzel ő lett a legfiatalabb díjazott, alig 17 évesen és 71 naposan. A rekordot másfél évig tartotta, amit végül sergej döntött meg a StarSeries iLeague Season 6 során. EspiranTo útja az Imperial után a Valiance, a CR4ZY, majd pedig a c0ntact Gaming szervezetéhez vezetett és 2019 végéig az eredmények sem kerülték el. Azonban innentől kezdve még pénznyereményig is csak egyszer jutott, akkor is csak azért, mert a DreamHack Masters Winter minden résztvevője legalább 1500 dollárt kapott. Tavaly decemberben két csapattársa, Snappi és Spinx is átnyargalt az ENCE-be, januárban pedig a c0ntact Gaming arra a döntésre jutott, hogy nem újítja meg a fennmaradó játékosok szerződését. Ennek következtében EspiranTo is szabadon igazolható lett, ami – a cseréket figyelembe véve – már 2,5 hónapja tart. A litván játékos még csak áprilisban lesz 20 éves, de már egy ideje messze nem azon a szinten játszott, mint 16-17 évesen, ráadásul az elmúlt időben a csapataival sem volt túl szerencsés. Az ő esetében is adott tehát a kérdés, hogy vajon szóhoz tud -e még jutni magasabb szinten, vagy marad neki is a középmezőny?

EspiranTo a 2019-es StarLadder Major tornán.

Te mit gondolsz a listáról? Hiányolsz róla valakit, akit szeretnél viszontlátni egy következő összeállításban? Írd meg nekünk kommentben!

https://leetgaming.com/?s=%22Xiaomi%22+%22Redmi%22+%221More%22+%22YEELIGHT%22&post_type=product

 

×