Egy tragikus esemény következtében a jól ismert és szeretett Tekken játékos, Henry ‘TheBadGuY’ Tapia 34 éves korában elhunyt.

Nem jó véget ért egy heves közúti incidens, aminek következtében a barátai szerint „szelíd óriás”, Henry ‘TheBadGuY’ Tapia elhunyt. A GameRant szerint január 19-én Tapia vezetés közben veszett össze egy autóssal, aki dühében végül elütötte az saját kocsijával, miután rasszista megjegyzéseket tett rá.

Noha Tapia küzdött az életéért, később a kórházban halottnak nyilvánították. Három gyermekét és élettársát hagyta magára.

 

TheBadGuY ismert volt kiváló képességeiről a Tekken című verekedős játékban, különösen szülővárosában, Bostonban. Az eset után nyilvánvaló, hogy a Tekken közösség mennyire nehezen viselte ezt a veszteséget. Sok barát jelentkezett, hogy támogassa a családot.

A Tekken közösség az eredetileg tervezett 10 ezer dollár helyett több mint 74 ezer dollárt hozott össze.

„Hennynek itt hagyta három gyermekét, párját, édesanyját, apját, számos családtagját és barátját, köztük egy videojáték-közösséget, akik nagyon szomorúak” – írta a kezdeményezés létrehozója, Danny Garcia.

„Henny szelíd óriás volt, hűséges barát, nagy, felejthetetlen mosollyal és még nagyobb szívvel. Az élet SOHA nem lesz ugyanaz TheBadGuY nélkül” – tette hozzá.

Nyugodjon békében!

https://leetgaming.com/page/3/?s=Shark&post_type=product

https://www.facebook.com/groups/1737295806551859

×