November 23-án este rendezték meg az idei második versenyt az egyik legszebb látványvilággal rendelkező játékból. A magyar csapat négy ellenféllel nézett szembe a nemzetközi döntőben és igen szép helyet értek el.
A Sea of Thieves Aréna nemzetközi selejtezőjéből öt csapat került be a Sea of Champions nevet viselő döntőbe. A The Smoke and Ember tagjai a The Eternal Scorch, a The Valiant Heart, a The Rising Blaze és a The Final Pyre nevű csapatokkal mérhették össze tudásukat. A versenyt tegnap este nyolckor tartották és élőben is lehetett követni.
Azoknak, akik lemaradtak róla a Sea of Champions Twitter oldala szolgált részletes beszámolóval, ahol a végeredmény mellett a csapatok egyéni teljesítményét is megosztották. Mindannyian öt körben mérkőzhettek meg egymással, a verseny végére pedig kiderült, kié lehet végül a legveszedelmesebb kalóznak járó cím.
A The Smoke and Ember tagjai, Bizder, a csapatkapitány, dballai, Dyni és LezuHansz sokáig vezették ugyan a versenyt, végül a második helyen értek célba. Gratulálunk nekik!