Úgy tűnik, hogy egy alkotó hintette el az Injustice sorozat következő részének érkezését. Lehetséges, hogy hamarosan új játékot jelentenek be.

Az ismert képregényíró, Tom Taylor nemrég a Twitteren olyan bejegyzést tett közzé, mely akár arra is utalhat, hogy hamarosan bejelentik az Injustice 3 érkezését. A posztban csupán egy közeli „I” betű látható, mely szörnyen hasonlít az Injustice sorozat betűtípusához.

Természetesen a tweet egyaránt utalhat egy Injustice videojátékra és egy új képregényre is.

Az Injustice: Gods Among Us még 2013-ban jelent meg PS3-re és Xbox 360-ra, később persze megkaptuk a PS4 és Xbox One változatokat is. Az Injustice 2 2017-ben látta meg a napvilágot a jelen generációs konzolokon. Az első rész után 2016-ban jelentették be a folytatást, nagyjából egy évvel a megjelenés előtt. Ez alapján a következő játék 2020-as bejelentése igen reális következtetés lenne. Azonban tudjuk, hogy a játékkiadás nem feltétlen ilyen tervezetten működik, főleg mivel idén a koronavírus mindent megnehezített.

Egyelőre tehát csakis annyit tudunk, hogy valami készül az Injustice univerzumon belül, de hogy pontosan mi, az rejtély.

Tom Taylor egyébként számos képregényen dolgozott már, a Marvel és a DC számára is, beleértve az X-Ment, Vasembert, Batmant. Ő volt az Injustice képregény-sorozat szerzője is, amely a videojáték előzményeként szolgált. Az Injustice játékban a DC hősök és gonoszok csapnak össze, mint Batman, Superman, Joker stb.

Te örülnél egy új Injustice játéknak?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×