Minden, amit a Fortnite Ch. 2 Season 3 autóiról tudni érdemes
Új játékelemekkel bővült a Fortnite az új szezonban. Vízisí és vezethető autók is érkeztek, bár utóbbiakra még kicsit várni kell.
Új játékelemekkel bővült a Fortnite az új szezonban. Vízisí és vezethető autók is érkeztek, bár utóbbiakra még kicsit várni kell.
Új játékelemekkel bővült a Fortnite az új szezonban. Vízisí és vezethető autók is érkeztek, bár utóbbiakra még kicsit várni kell.
Végre megérkezett az új Fortnite szezon, ami rendesen megzavarta a játék állóvizét. Már csak azért is, mert az egész sziget egy hatalmas állóvíz jelenleg, ami a különböző források szerint a szezon előrehaladtával egyre visszahúzódik majd. A szezonbemutatóban az Epic elárulta a közösségnek, hogy különböző közlekedési variánsok fognak megjelenni a Season 3-ben, a cápák által húzott vízisítől egészen az autókig.
Utóbbiak viszont egyáltalán nem jelentek meg a frissítés után, a játékosok pedig szomorúan konstatálták, hogy a fejlesztők behúzták őket a csőbe. Jó, talán ennyire nem volt szörnyű a helyzet, de az biztos, hogy az autóknak inkább a szezon második felében lesz több szerepük, amikor a szárazföldi területek is elszaporodnak. Jelenleg hajóval, vagy helikopterrel éri meg a leginkább rotálni, a víz ugyanis rendesen lelassítja a gyalogos közlekedést.
This "ammo" was added in v11.30 for BR pic.twitter.com/pyzJSutEJz
— iFireMonkey (@iFireMonkey) December 12, 2019
Érdekesség, hogy még tavaly decemberben bukkant fel egy új „Ammo” típus a forrásfájlok között, ami nem volt más, mint egy kanna benzin. Valószínűleg már akkor kísérleteztek az autókkal a fejlesztők, s ha ezt a játékelemet megtartották, akkor ez alapján az új járművek benzinnel fognak működni. A PUBG-ből már ismerős a mechanika, ott is néha meg kell tankoljuk járgányainkat.
Some information about the upcoming new vehicles, the cars. We'll have 4 types of cars.
– ValetSmall FuelTankCapacity: 100.0
– ValetMedium FuelTankCapacity: 100.0
– ValetLarge FuelTankCapacity: 150.0
– DagwoodTruck FuelTankCapacity: 100.0— FortTory – Fortnite leaks & news (@FortTory) June 21, 2020
Összesen 4 fajta autó lesz elérhető a játékban. Egy kicsi, egy közepes, egy nagy, valamint egy kamion. Ezeknek különböző statisztikáik lesznek, vagyis értelemszerűen az életpontjukon is meg fog látszani a méretük. Ha szerencsések vagyunk és rábukkanunk egy kamionra, akkor bizony sokkal szívósabbak leszünk, mint azok, akik egy kisautóval gurulnak fel, s alá.
– ValetSmall FortHealthSet.MaxHealth: 800.0
– ValetMedium FortHealthSet.MaxHealth: 1000.0
– ValetLarge FortHealthSet.MaxHealth: 1200.0remember that all these stats might change when they will be released in-game.
— FortTory – Fortnite leaks & news (@FortTory) June 21, 2020
Fontos: Nem minden körben fognak felbukkanni vezethető autók.
A Battle Royale játékokból jól ismert RNG a járművek esetében is implementálva lesz a rendszerbe. A jelenleg elérhető információk szerint maximum 10 vezethető autó jelenhet majd meg a szigeten, de könnyen előfordulhat, hogy egyetlen egy sem lesz.
Jó ötlet az Epic részéről, hogy nem lőnek el minden újdonságot már a szezon elején. Nagyon várjuk az új játékelemeket!