Nem hétköznapi dizájn, az biztos.

A Sony tegnap este rántotta le a leplet a PlayStation 5 kinézetéről, aminek valljuk be, épp itt volt már az ideje. Ha minden igaz év végén már ezerrel fogjuk nyüstölni az új konzolokat. A tegnapi bejelentésen viszont pár fontos tényező nem hangzott el, ilyen az új PS5 mérete is, ami egyelőre lóg a levegőben. Persze ha a Sony nem is, a rajongók gondoskodtak erről is, ennek megfelelően több tényező alapján is összehasonlították mind méretben, mind pedig dizájnban is korábban bejelentett konzolokat.

A PS5 valahogy kilóg a sorból, ugye?

A fentebbi képen az USB portok és a lemezmeghajtók összevetésével állapították meg a PS5 méretét és rakták be a csatasorba, a korábbi konzolgenerációk mellé. A teljesség kedvéért az Xboxok sem maradtak ki a sorból. Amíg az Xbox Series X esetén nagyjából egy Xbox One X nyújtott verziójáról beszélünk, addig a PlayStation 5 merőben mást hozott. Ez persze nem feltétlenül baj, nekem őszintén tetszik a kinézete, még akkor is, ha kicsit router-szerűre sikeredett.

A fentebbi képen pedig egy kicsit pontatlanabb összeállítást láthatunk, mármint ami a méreteket illeti. Ettől függetlenül jól látszik, hogy miként változott a Sony konzoljának kinézete az évek során. Annak idején a PlayStation 2 mindenkit levett a lábáról. A PS3 és PS4 mémháborúi után a PS5 is beállt a megosztó formák világába. Persze mind tudjuk, hogy a megosztó formák miatt beszél mindenki ezekről.

Nektek hogy tetszik a PS5 dizájnja? 

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×