Eddig sem volt idegen a közösségtől, hogy segítsék egymást a játékosok, most azonban már számtalan a visszaélési kísérlet is. A játékkal együtt a közösség is megromlott volna?

Éppen tegnap volt téma, hogy a FIFA 20 talán utolsó értékelhető szegmense, a Weekend League is kezd letérni a pályájáról. Sajnos a rangrendszer az elmúlt időszakban teljesen megmagyarázhatatlan dolgokat generál. Egyesek mindenféle gond nélkül sétálnak be a 30-0-ás kapun, míg mások gold-ba alig tudják belőni magukat.

Az eredmény azonban másképp is manipulálható

Az elmúlt időszak tanulsága szerint a kezdetben jól működő kommunikáció a játékosok között mára teljesen új célt nyert. Amikor megjelentek az egymás ellen teljesítendő küldetések, a virtuális irányítók kérhették egymás segítségét, ilyen-olyan gólok megszerzésében.

Mostanra viszont sokszor arról szól az egész, hogy ingyen győzelmet tarhálnak egymástól a felek, sőt egyenesen hazudni is próbálnak azért, hogy nyerhessenek egy meccset.

Vicces példa a következő eset. Az állítólagos Twitch streamer alig tudja megszerezni a gold jutalmat a Weekend League során, így inkább könyörög az ellenfeleinek, hogy hagyják nyerni. Miután ez nem történik meg, emberünk agya teljesen elborul:

So people are begging for wins, in a competitive game mode, now?
byu/Tappa95 inEASportsFC

Vannak, akik a mai napig segíteni akarják az ellenfelet, persze cserébe elvárják, hogy legalább a meccset behúzhassák. Ilyenkor jön a jó öreg altatás, mikor aztán az ellenfél nem figyel, jöhet a sportszerűtlenség:

Never letting anyone do objectives again.
byu/Azteckon inEASportsFC

A legjobb maradt a végére. Barátunk a saját történetének a szálát is elvesztette. Állítása szerint miután kész a feladat, átadja az irányítást és kilép a meccsből. Miért ő akar vezetést szerezni? Miért lépne ki? Aki egy TOTS feladatot csinál, csak tudja, hogy leave után nem jár eredmény, nem?

Gotta love this community man
byu/SmokedSalt inEASportsFC

 

Sajnos egyre általánosabb probléma ez, így nem számíthatunk arra, hogy az EA valamilyen módon fellép majd a meccseket manipuláló játékosok ellen, erre maximum valamilyen közösségi rendszer lehetne megoldás.

Ti találkoztatok már hasonló csalóval, aki megpróbált titeket átvágni és megnyerni a mérkőzést?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×