Már több mint 60 millió ember tolja a Call of Duty: Warzone-t
Az Activision nemrég bejelentette, hogy a játék március 10-i megjelenésre óta már több mint 60 millió játékos ugrik ki a repülőből Verdansk felett.

Mondhatjuk, hogy igen jó irányba halad a Call of Duty: Warzone, hiszen egyre többen kíváncsiak rá. Ezt az a mérföldkő is bizonyítja, melyet nemrég tett közzé az Activision Blizzard, a legutóbbi negyedével jelentésében.
A játék egyébként megjelenése után 24 órával máris elérte a 6 millió játékost, három nap leforgása alatt a játékosszám 15 millióra nőtt, 10 nap alatt már 30 millió volt, egy hónap elteltével pedig 50 millió játékosra duzzadt. Az Activision szerint a Warzone sikere mellett a Modern Warfare is kiemelkedő eredményeket ért el.
Kép forrása: Warzone
„Több Modern Warfare-t adtunk el, és több játékos játszik vele, mint eddig bármelyik korábbi Call of Duty címmel a megjelenése után ennyi idővel” – írta az Activision.
A kiadó azt is hozzátette, hogy a következő Call of Duty játék, a Treyarch keze alatt készülő Black Ops fejlesztése jó úton halad, és valamikor az év végén meg is jelenhet.
Te is sokat játszol a Modern Warfare és Warzone címekkel mostanában? Ajánlanád barátaidnak?