Rengeteg hibát láttunk már a FIFA sorozat részeiben. Némelyik vicces, másik bosszantó. Azt, hogy ezt hova soroljuk, még nem döntöttük el.

A FIFA játékok mindig jó kapcsolatot ápoltak a bugok legkülönfélébb típusaival, ehhez már minden játékos hozzászokhatott. Vannak köztük olyanok, amiken jókat lehet nevetni, más hibák viszont akár meccseket is tönkre tudnak tenni.

A következő nem tudjuk melyik csoportba tartozik, mert bár hazavágta a meccset, azért sírva röhögünk rajta.

Mondjuk az durva, hogy itt tart a játék

Nagyon szomorú az, hogy erről kell beszélni még 2020-ban. Egy újabb generáció végéhez értünk, motorváltás történt, rengeteg fejlesztő melózik a játékon és mégis ilyenek előfordulhatnak. Persze annak fényében már nem is annyira meglepő, hogy tudjuk, a profik közül is többen nyíltan kritizálják a játékot.

Ha az EA nem szeretné, hogy lassan, de biztosan a legsikeresebb sorozata egy csúf emlékké váljon, valami nagyot kell dobniuk az új generációs konzolok mellé megjelenő, nyilván nagyot ugró FIFA 21-el. Addig viszont, amíg várunk a következő epizódra, próbáljunk röhögni a nyomorunkon, ugyanis…

…a FIFA 20-ban már a kapu tetejéről is elvégezhetjük a kirúgást.

Mármint nem, nem végezhetjük el. De megpróbálhatjuk.

You think scripting is bad, how about this! The ball spawned on top of the fucking goal!
byu/Sno_Jon inEASportsFC

A legnagyobb poén az egészben, hogy a kapus valami fekete mágia segítségével leénekelte a labdát a háló tetejéről, amit az ellenfél csatár izomból vissza is vágott a kapuba.

Az EA egyelőre nem kommentálta ezt a klipet, a kommentek között viszont sokan már nem is kérik, lévén ez csak egy újabb nevetséges csepp a pohárban.

Ti találkoztatok már ezzel a hibával? Mi a kedvencetek, amibe már sikerült is belefutni?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×