A Ryzen 4000 eredetileg májusra tervezett bejelentését már biztosan elhalasztják, de abizonytalanságot most új dátum váltotta fel.

Év elején az AMD vezérigazgatója még teljes biztonsággal állította, hogy a Ryzen 4000 család processzorai még idén a polcokra kerülnek. A Zen 3 architektúrára építő CPU kollekciót csak „Vermeer” kódnéven emlegetik szakmai körökben, és a hivatalos bejelentés a májusi Computex 2020-on lett volna. Az eseményt viszont elhalasztották, és így a nagy bejelentés is ugrott.

Most azonban megvan az új időpont, 2020 szeptemberében jöhetnek az új processzorok.

A Tom’s Hardware információi szerint a Computexes terv megmarad, így a két dátum továbbra is összefügg. Vélhetően az Intel 10. generációjának konkurenciájaként készülő Ryzen 4000 család sem akar túlságosan lemaradni. Hiszen a hírek szerint az Intel már április végén bejelenti termékeit, így az AMD-nek sincs sok választása az új dátum eldöntésére. Minél előbb tapadni szeretnének az Intelre, ezért ha csak pár hónappal később is, de még idén előjönnek az új processzorokkal.

A Ryzen 4. generációjáról nemrég kiszivárgott információk szerint nő a teljesítmény/fogyasztás mutató is, sőt az órajeleket is sikerült feljebb tornászniuk. Az L3 cache viszont továbbra is maradt 32 MB. Reméljük valóban bejön a Zen 3-as architektúrában a 15%-os IPC növekedés, ezzel ugyanis az AMD mérnökei alaposan megszorongatnák az Intelt.

Nekünk vásárlóknak pedig minél nagyobb a konkurenciaharc, annál jobb!

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×