Láttunk már 1-2 érdekes dolgot, amióta létezik az Ultimate Team, a fejlesztők azonban jó eséllyel ezzel a lappal rakták eddig a legnagyobb semmit az asztalra.

Jhonathan Ramis az argentin Vélez Sarsfield játékosa a Copa Libertadores frissítéssel került be a FIFA 20-ba, így pedig az Ultimate Team-ben is természetesen lapott kapott. A maga 69-es ratingjével mondjuk nem lett közönség kedvenc, mégis, egy brutálisan broken lapról van szó. Mondjuk nem a jó értelemben.

Amint csak lehetett, elrontottak ezen a kártyán

Az első és legszembetűnőbb furcsaság szegény Ramis-szal, hogy gyengébbik lába nincsen. Konkrétan nulla csillagos ez az attribútuma, de ne izguljatok, cselezni sem tud elvileg, ide is mindössze 1 csillagot kapott. Azért az teljesítmény, hogy a PIM Peter Schmeichel jobban cselez nála.

Igazi őrültnek kell lenni ahhoz, hogy az ember belecsapjon egy ilyen lap tesztelésébe, a reddites Powerman811 viszont épp ezt tette.

Ramis-szal összesen 8 Rivals mérkőzést játszott le, melyeken a lap 12 gólt szerzett és további 7 gólpasszal járult hozzá a meccsekhez.

A találkozókon szerzett tapasztalatok alapján a következő állításokat fogalmazta meg Powerman811:

Skill Moves: Ramis egészen biztos, hogy nem 1 csillagos, sokkal inkább három, ha a cselezésről van szó. Bár sokszor elpattan tőle a labda, vagy könnyen szerelik, ettől függetlenül jó néhány alap cselre képes a játékos.

Weak Foot: Powerman811, direkt azért, hogy kényszerítse a gyengébbik lába használatára, LST-ként játszatta Ramis-t, aki bár csak 2 gólt szerzett bal lábbal, voltak ígéretes lövései, melyek kapust értek, vagy mellé mentek végül.

Ramisnak minden esélye megvolt, hogy jól szerepeljen, bár a chemistry elég gyengére sikeredett.

Erre a csapatra azért volt szükség, mert az utolsó 3 meccsen már a 1st owner La Liga teames kihívásra is ráment a tesztelés közben.

Defending: Az alapból kiírt 37-es rating, bár nem sok, nem fedi a valóságot. A lap még ennél is sokkal rosszabbul védekezik. Amúgy is nagyon ritkán nézelődik hátra, amikor meg odakeveredik, inkább csak akadályként üzemel.

Traits: Összesen 31 traittel rendelkezik a lap és közülük több erősen észrevehető. Powerman811-nek egyszer egy hatalmas gólt is sikerült vele rúgni, igaz ez egy kezdő SB meccsen történt.

Nektek van tapasztalatotok olyan lappal, ami teljesen máshogy viselkedett, mint ahogyan kellett volna az adott statjai alapján?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×