Egyes Apex Legends játékosok szerint a negyedik évadban valami nagyon nincs rendben Gibraltar pajzsával. Egyszerűen túl OP, ami már igen frusztráló.


A Gun Shield alapvetően Gibraltar képessége, ami felső testét védi plusz 50 HP-t adva. Ez alapvető tulajdonsága a karakternek a játék kezdete óta, amit vagy valaki kedvel az Apex Legens-ben, vagy nem. A negyedik évad indulása óta azonban egyre többen panaszkodnak rá. Az elmúlt évben persze volt pár nerf és buff, sokan pedig most azt mondják: egyre nehezebben lehet lelőni. A vita viszont most azzal kapcsolatban alakult ki, hogy a pajzs lelövésekor fennmaradt sebzés jár-e vagy sem?

Egy Reddit felhasználó, ApexToast azt mondja: már többször találkozott Gibraltar pajzsának problémájával, de csak most sikerült felvételt készíteni róla.

 

A játékos egy erős Peacekeeperrel a kezében találkozott Gibraltárral, és szentül hitte, hogy egyetlen jól irányzott lövéssel elintézi a pajzsot. Az első lövés talált is, 100-at sebzett az ellenfelen, majd Gibraltar elővette a pajzsot. A második lövés 36-ot ért, a harmadik pedig összetörte a pajzsot, de a maradék sebzés nem ért célba. Általában mikor lelőnek egy pajzsot, a fennmaradó sebzés már a karaktert sebzi. Gibraltar esetében sajnos úgy tűnik: nem ez a helyzet.

Nos, tudjuk, hogy ez nem egy bug, ugyanis Gibraltar Gun Shield-je egész egyszerűen így működik. A panaszos játékosok szerint viszont ezt meg kéne változtatni.

„Ez nem hiba. Úgy működik, ahogyan tervezték, de mindenki azt szeretné, ha a fennmaradó sebzést is elszenvedné az ellenfél” – írta egy kommentelő.

Egy másik játékos szerint érdemes erre úgy tekintetni, mint a karakter egy passzívja, vagyis egész egyszerűen Gibraltar képessége, hogy a pajzs törése után nem kap fennmaradó sebzést.

„Nem hiszem, hogy ezt meg kell változtatni. A Gun Shield kaphat még nerfet, de akkor sem szabad, hogy átmenjen a pajzson a sebzés” – tette hozzá NC_Ender_Wiggin. Mások szerint más karakternek is vannak különböző tulajdonságai, melyek előnyhöz juttatják. Ha ezt elvennénk tőlük, elrontanánk a karakterek egyediségét.

Az biztos, hogy a közösség körében most ezzel kapcsolatban egy apró vita alakul ki, amit érdemes megvitatni, hiszen a Respawn is elgondolkozhat rajta. Hogy megváltoztatják-e a pajzs sebzéshatásait, azt egyelőre nem tudni.

Az viszont biztos, hogy most kétféle vélemény alakult ki. Te mit gondolsz? Kell az a sebzés, vagy sem?

https://www.facebook.com/groups/apexhunkozosseg/

×